Az űrkutatás alapjait is lerakta „Rakétás Fritz”
2024. április 8. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Nem csak az autóké a világ
Ugyan az Opel név kötelez, a háromfős társulás céljai között nem elsősorban a föld, hanem az ég meghódítása szerepelt. Az 1920-as évek repülős forradalmának sikereiből – különös tekintettel Charles Lindbergh 1927-es New York-Párizs utazására – ők maguk sem akartak kimaradni.
Az 1928-as évben elsőként Alexander Lippisch gépét, a „Lippisch Entét” (az Ente jelentése: kacsa) vásárolták meg, és ez év június 11-én felemelkedett az első rakétameghajtású repülő.
A nem túl jó kialakítású, kenuszerű repülőgéptörzs persze hosszú távon nem felelt meg modellnek, a második repülés során a szárny is sérült, így a kényszerleszállás után új kísérleti „alanyt” kellett keresniük.
Száguldásra tervezve (Kép forrása: Wikipédia/ Bundesarchiv, Bild 102-06122 / CC-BY-SA 3.0.de)
Erre alkalmasnak bizonyult a Julius Hatrytól megszerzett „Kakadu”, amely már egy jóval nagyobb és felszereltebb repülőgép volt.
Az első út 1929. szeptember 30-án zajlott le, méghozzá sikeresen. Frankfurt am Main felett tette meg a távot a gép, így egy lépéssel újra közelebb kerülhettek az áhított célhoz: a levegő meghódításához.
Gyors kezdet – gyors befejezés
A próbálkozások ezen a ponton váratlanul megszakadtak. Erre az egyik kézenfekvő ok, hogy Fritz von Opel édesapja, Wilhelm, 1929-ben eladta a vállalati jogokat a General Motorsnak.
Ezután minden tevékenység alapvetően egy üzletágra, a gépkocsigyártásra összpontosult. Ennek a döntésnek a pontos mozgatórugói homályosak, de a német politikai színtér változása ebben aktívan közrejátszhatott.
Életének hátralevő közel 40 évében Fritz már csak névlegesen volt része a nagy „Opel-családnak”, azonban a befektetésekből kapott éves járandóságnak köszönhetően rendkívül jómódúan élt Svájcban.
Itt állampolgárságot szerzett és családot alapított – fia, Rikky von Opel Formula–1-es versenyző lett –, és nyugalomban élhette életét egészen 1971-es haláláig.
Az „Opel-korszak” ugyan rendkívül rövidre sikerült a rakétameghajtás történetében, azonban Fritz von Opel nélkül talán más irányt vett volna az űrkutatás, valamint bizonyos hadi technológiák fejlődése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap