Aba-Novák és Bak Imre művei is felbukkanak a BÁV Grafikai aukcióján
2024. március 13. 13:20 MTI
Mintegy 300 tételre, köztük Vasarely, Kádár Béla és Aba-Novák Vilmos grafikáira is licitálhatnak az érdeklődők a BÁV 18. Grafikai aukcióján március 20-án, a BÁV ART Aukciósházban Budapesten.
Korábban
A BÁV MTI-hez elküldött keddi közleménye szerint az év első grafikai árverésén debütál a BÁV új, innovatív aukciós portálja.
A vásárlók ezentúl ezen a platformon licitálhatnak az online aukciókon, de a hagyományos élő aukciók kínálata is elérhetővé válik a portálon.
Az árverési anyag az antikon át a modern, kortárs figurális és nonfiguratív alkotásokig a magyar grafika történetének legjelentősebb fejezeteiből vonultat fel munkákat több mint 100 művésztől.
A tájékoztató szerint a legizgalmasabb tételek közé tartozik Bak Imre két szitanyomata.
A kínálatban szerepelnek a magyar művészettörténet ikonikus alakjainak, többek között Kádár Bélának, Kernstok Károlynak, Aba-Novák Vilmosnak, Barcsay Jenőnek, Kondor Bélának, Gross Arnoldnak és Maurer Dórának az alkotásai.
Aba-Novák Árkádia című festményét is megvásárolhatjuk (Forrás: BÁV ART)
(Forrás: BÁV ART)
A modern művészet képviselői közül Nádler István, Gyarmathy Tihamér, El Kazovszkij, Szóber Géza és ef. Zámbó István grafikái közül is lehet majd válogatni.
A kínálatban különleges grafikai sorozatok is szerepelnek, köztük a Nyolcak, a Római ösztöndíjasok, a háború utáni művészet és a szentendrei művészek munkái.
Az árverési tételek március 19-ig tekinthetők meg a BÁV Aukciósház Szent István körút 3. szám alatt található galériájában, valamint az https://aukcio.bav-art.hu aukciós portálon – áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.