A valódi „utolsó szamuráj” egy gazdagon kitüntetett francia tüzértiszt volt
2020. augusztus 27. 17:33 Múlt-kor
Korábban
Menekülés Japánból
Brunet és a többi francia, mint egy lázadás fő mozgatói immár ténylegesen is életveszélyben voltak Japánban. Szerencséjükre a Coëtlogon nevű francia hadihajó időben kimenekítette őket Hokkaidóról. Innen a francia gyarmat Indokínába, Saigonba szállították őket, ahonnan aztán visszatértek hazájukba.
Habár a japán kormányzat nyomatékosan követelte a franciáktól, hogy büntessék meg Brunet-t és társait a háborúban való részvételükért, erről szó sem lehetett, mivel az esetről beszámoló sajtóanyagok rendkívül népszerűvé tették őket Franciaországban.
Hat hónappal hazatérése után Brunet már ismét a francia hadseregnél volt, és a későbbiekben részt vett az 1870-1871-es francia-porosz háborúban (amelynek során fogságba esett Metz ostrománál), majd a párizsi kommün leverésében is.
Illusztris katonatiszti karrierje során tovább lépkedett felfelé a ranglétrán, mígnem a Japánba küldött kontingens eredeti vezetője, Charles Chanoine hadügyminisztersége idején, 1898-ban meg nem tették a francia hadsereg vezérkari főnökévé. 1911-ben hunyt el, 73 évesen.
Barátja és elnöke, Enomoto admirális sem járt rosszabbul: miután elfogadta Meidzsi császárt uralkodójának, kegyelemben részesült, és altengernagyi rendfokozatig vitte a császári haditengerészetben.
Később sikerült rávennie a császárt nem csupán arra, hogy megbocsásson Brunet-nek, de arra is, hogy többször kitüntesse. A kitüntetéseket, köztük a Felkelő Nap érdemrendet 1881-ben, illetve 1885-ben adták át Brunet-nek a párizsi japán nagykövetségen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Bizalmatlansággal és németbarátsággal kellett megküzdenie a II. világháborúból kilépni akaró miniszterelnöknek
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap