A túlvilágra vezető út minden kihívására szolgált megoldással az egyiptomi Halottak Könyve
2019. február 13. 17:48 Múlt-kor
Korábban
A halottak útja
A sírnál zajló temetési szertartás során a pap először a Halottak Könyvéből olvasott fel részleteket, majd egy sor rituálé következett, amelyek előkészítették az elhunytat az útra. Ezek közé tartozott a „szájmegnyitás”, melynek során különleges eszközökkel érintették meg a múmia maszkján a halott képmását. Az egyiptomiak hite szerint ez újra életre hívta az elhunyt érzékszerveit.
Az ókori egyiptomiak számára ez egy reményteli pillanat volt, ahogyan az a kilencedik szövegben kifejezésre is kerül: „Megnyitottam minden ösvényt, amely az égen és amely a földön található, mert Ozirisz atyám igen szeretett fia vagyok. Nemes vagyok, szellem vagyok, fel vagyok készülve – ó ti istenek és szellemek, készítsetek elő egy ösvényt nekem.”
Az egyiptomiak úgy hitték, az elhunyt egy földalatti utazásba kezd, melyen Ré, a napisten útját követi. Ré, miután a nappal együtt eltűnt nyugaton, egy bárkán utazott át a világ alatt, és visszaért kiindulóhelyére keleten. Ezen út során az elhunytnak Ré bárkáján egy sor félelmetes lénnyel kellett szembeszállnia, amelyek meg akarják akadályozni abban, hogy elérje a rá váró új életet. Ezek közül a legveszedelmesebb Apep (Apóphisz) volt, egy kígyó, amely meg akarta állítani Ré bárkáját, és káoszt kívánt hozni a világra.
Apep minden egyes este fenyegette Ré továbbhaladását. Ha az elhunyt szembekerült a szörnyeteggel, a hetedik szöveg szerint a következőt kellett mondania: „Nem leszek tehetetlen számodra, nem leszek gyenge a számodra, a mérged nem fog tagjaimba hatolni, mert tagjaim Atum tagjai.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap