A történelem tíz leghírhedtebb nőcsábásza
2015. április 30. 12:20
Korábban
J. F. Kennedy
A Fehér Ház legnagyobb szoknyavadásza az 1961-ben, mindössze 44 éves korában elnökké választott, majd két évvel később meggyilkolt John F. Kennedy (1917-1963) volt, akit sokan „kényszeres nőcsábászként” jellemeznek. Massachusetts-i képviselő volt, amikor a kollégái felfedezték, hogy szinte rögeszmés módon csapja a szelet a nőknek. Habár a későbbi elnök az amerikai felső tízezerhez tartozott, igen demokratikusan válogatta meg alkalmi partnereit, s a stewardessektől kezdve a titkárnőkön keresztül a tehetős családba született nőkig sokan bebújhattak az ágyába. A hozzá közel álló személyek szerint a mennyiség mindennél fontosabb volt JFK számára. Leghíresebb afférja során a kor szexszimbólumával, Marilyn Monroe-val gabalyodott össze, de a pletykák szerint összeszűrte a levet Jayne Mansfield, Angie Dickinson, Kim Novak, Janet Leigh és Rhonda Fleming színésznőkkel is. Az egyébként gyönyörű felesége, Jackie Kennedy mellett több kapcsolata volt a Fehér Ház alkalmazottaival, például a 2012 elején kitálalt Mimi Alforddal, aki gyakornokként dolgozott az elnök mellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20