A modern módszerek feltárják a lápi múmiák valódi múltját
2024. február 9. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Az alvó halott
Az egyik leghíresebb és legjobban megőrződött lápi holttest a tollundi férfié. 1950-ben találták meg Dániában, és megint a tőzegkitermelés volt a felelős az előkerüléséért.
Először a rendőrséget értesítették, ám ők nem tudták megállapítani a holttest korát, így a régészekhez fordultak.
A férfi hajának a C-14-es vizsgálata arra jutott, hogy i. e. 400-300 körül halhatott meg. A mocsári körülmények azonban kiváló állapotban őrizték meg a testét, különösen a fejét, amelyen a frissen kiserkenő szakáll szálai is látszanak.
A tollundi férfi nem sokkal megtalálása után
A halál oka az első vizsgálatok szerint fulladás volt, ám a nyakán lévő kötéllel nem megfojtották, hanem felakasztották. Az akasztás ugyanis nyomot hagyott a tollundi férfi álla alatt és a nyakán, kivéve ott, ahol a csomó elhelyezkedett.
Az újabb vizsgálatok rámutattak arra, hogy az akasztás során a nyelv megdagad, és ezt a jelenséget itt is meg lehetett figyelni.
A tollundi férfi esetében lehetőség nyílt az „utolsó vacsora” tartalmának elemzésére is. Az étrendje vadon termő magvakból készült kását tartalmazott, utoljára nagyjából 12-24 órával a halála előtt evett.
Húst legjobb tudomásunk szerint nem fogyasztott ekkor. Az elfogyasztott magvak és a pollenanalízis alapján tavaszi időpontban hunyt el, a radiokarbon kormeghatározás szerint i. e. 375-210 között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.