5 bizarr természeti katasztrófa
2016. január 14. 08:41
Korábban
A sáska éve
Bár a 19. század második felében nem volt ritka, hogy sáskák pusztították a terményeket az amerikai vadnyugaton, a korábbi események azonban eltörpülnek az 1874-es sáskajáráshoz képest. A száraz tavaszi időjárás tökéletes feltételeket teremtett a Sziklás-hegység sáskái számára, hogy nagy számban rakják le petéiket. A petékből kikelő rovarok aztán több amerikai államot, többek között Nebraskát, Kansast, Dakotát és Iowát is ostrom alá vették. Szemtanúk szerint a sáskák olyan hatalmas rajokban érkeztek, hogy egyes helyeken néhány órára még a napot is eltakarták. Teljes terménytáblákat dézsmáltak meg, de a növényzetet, sőt, még az emberek ruháit sem kímélték. Rajokban jelentek meg a házak ablakainál, száguldó vonatokat szálltak meg, mintha csak azért küldték volna őket, hogy pusztítsanak el, amit csak érnek.
Az emberek tűzzel és puskaporral is megpróbálták szembeszállni a sáskákkal, a rovarok azonban akkora csoportokban támadtak, hogy mindenki tehetetlennek bizonyult velük szemben. „A sáska évében” végül több millió dollár értékű termény vált a rovarok martalékává. Az áldozatok megsegítésére még az amerikai hadsereget is segítségül hívták, sok telepes azonban feladta a harcot, és egyszerűen keletre költözött. Az Egyesült Államok középső területeinek lakosságának a következő években is komoly nehézségeket okoztak a sáskát, és a probléma csak a 20. század elejére oldódott meg, amikor a környezeti változások következtében kihalt a Sziklás-hegység sáskapopulációja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Caracalla diadalívét találhatták meg egy szerbiai szénbányában
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.