8 találmány, amit a középkornak köszönhetünk
2014. szeptember 17. 12:13
Korábban
Szemüveg
Roger Bacon (1214-1292) angol gondolkodóhoz köthető az - 1268-ban kelt - első olyan feljegyzés, amely arról szól, hogy a különböző üveglencséket optikai célokra is fel lehetne használni. A keretek közé szerelt lencséket a 13. század végén már mind Európában, mind Kínában használtak, s tulajdonképpen azóta is vita tárgya, hogy a Nyugat vette át a látásjavító találmányt a Kelettől, vagy fordítva. Az első európai szemüveg Itáliában jelent meg, s a firenzei Alessandro di Spinához köthető. A források szerint gyorsan divatba jött az új találmány, s Velence 1301-es céhszabályzatában már szigorúan szabályozták adásvételének lehetőségeit.
A szemüveg első ismert ábrázolása
A szemüveg először Tommaso da Modena festményén tűnt fel 1352-ben. Domenico Ghirlandaio 1480-ban készült műve nyomán, amelyen Szent Jeromos egy asztal mellett ül, ahol egy szemüveg is látható, a késő antik egyháztanító a szemüvegkészítők patrónusává vált. A legkorábbi szemüvegekben domború lencsék voltak, így - főként olvasásnál - a távollátókat segítették, a rövidlátóknak készült homorú (konkáv) lencse első ábrázolása Raffaellóhoz köthető, aki a távoli dolgokat homályosan látó X. Leó pápát örökítette meg festményén 1517-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap