Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
2014. július 29. 12:10
Korábban
A magyar terrorista
1931. szeptember 13-án éjjel 0 óra 20 perckor hatalmas robbanás rázta meg a Budapest nyugati határaitól mindössze néhány kilométerre található Biatorbágyot. A robbanás a Füzes-patakot átívelő viaduktot érte, amelyen éppen abban az időpontban haladt át a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat. A detonáció a második és a harmadik kocsi alatt történt, amelyek egyetlen kocsi kivételével magukkal rántották az egész vonatot; a szerelvény 26 méteres magasságból zuhant a patak völgyébe 22 ember halálát okozva.
Fortepan
A hatóságok eleinte az illegalitásban élő kommunista párt tagjait gyanúsították, azonban heteken belül a tényleges elkövetőre, Matuska Szilveszter 39 éves bécsi gyárosra terelődött a gyanú, aki bekötözve, álsebekkel jelen volt a robbanás helyszínén (még fényképe is megjelent a lapokban), különös, zavart viselkedése sokaknak feltűnt. A rendőrség négy egymástól független bejelentés után vizsgálatot indított, és megállapította: a férfi nem volt az utasok között.
Matuska az első világháborúban főhadnagyi rangig vitte, s eleinte tanítóként kereste kenyerét, később kereskedelemmel és ingatlanspekulációval egészítette ki jövedelmét, közben feltalálóként is tevékenykedett. A férfit október 10-én vette őrizetbe a bécsi rendőrség. Megállapították, hogy robbanóanyagot, vascsöveket, gyújtózsinórt vett, de ő ezt azzal magyarázta, hogy kőbányája van, majd pedig azt állította, hogy gyárának kéményét akarja felrobbantani. Végül október 16-án beismerő vallomást tett, és elismert két ausztriai és a németországi merényletet is.
Bécsi tárgyalásán, habár elmebeteget játszott, hat évre ítélték el, majd két évvel később a budapesti ügyészség huszonkét rendbeli gyilkossággal vádolta, s halálra ítélte. A bitófa azonban nem fenyegette, ugyanis az osztrák hatóságok csak úgy adták ki, hogy az ott kiszabhatónál súlyosabb büntetést nem kaphat (Ausztriában nem volt érvényben a halálbüntetés).
Ausztriai büntetésének letöltése után Matuska magyar földre került, ítéletét időközben Horthy Miklós kormányzó - a megállapodás értelmében - kegyelemből életfogytiglanra változtatta. A váci fegyházban raboskodott, ahol korábbi elutasított találmányainak tökéletesítésén dolgozott, valamint képeket festett kislányának. Matuska 1944 novemberében, amikor a szovjet csapatok bevonultak Vácra, a kialakult zűrzavarban kiszabadult és nyomtalanul eltűnt. Utoljára szülőfalujában, a vajdasági Csantavéren látták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap