Diktátorok kedvenc ételei
2014. május 7. 16:12
Korábban
"Az igazi forradalmár piros paprikát eszik!"
A kínai kommunista vezető, Mao Ce-tung rajongott az erős, piros paprikáért. Sőt ennek élvezetére munkatársait is megtanította: a paprikát nem ízlelgetni kell, hanem gyorsan, kis rágás után rögtön lenyelni, legalábbis a vezér így fogyasztotta. A forradalmár-költő külön tételt is megfogalmazott a csípős ízek és a forradalom kapcsolatáról: "Az igazi forradalmár piros paprikát eszik!" Eme aforizma kevésbé vág egybe Sztálinnak a kínai elvtársakról alkotott, gasztronómiai hasonlatba bújtatott vélekedésével: "Olyanok, mint a hónapos retek: csak kívül pirosak, belül valójában fehérek."
A paprika mellett Mao egyik kedvenc étele egy, a dél-kínai partoknál élő halfajta volt, amely bár 900 kilométerre élt Pekingtől, megkövetelte híveitől, hogy gyakran teremjen ebédlőasztalán. Habár eme ételek egészségesnek számítanak, a diktátor nem vetette meg a zsíros disznóhúst sem, amelynek elkészítési módját a mai kínaiak is ismerik. Mao otthonában, Hunan tartományban úgy tartották, hogy a nagy vezér sikereit a "hong shao rou"-nak (kockákra vágott párolt sertésdarabkák karamellizált cukorral) és a rizsbornak köszönhette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap