Tíz történelmi idézet, amit rosszul tudunk
2014. február 4. 13:16
Korábban
"Houston, baj van!"
Az űrkutatás történetéből két híres idézet van, amelyet már gyermekkorban mindenki kívülről fúj: az egyik a "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek", a másik pedig a "Houston, baj van!" (Houston, we have a problem.) Az utóbbi mondat 1970. április 13-án hangzott el, amikor az Apollo 13 parancsnoka, James Lovell jelezte a floridai űrközpontnak, hogy a Földtől 320 ezer kilométer távolságban lévő űrhajóban felrobbant egy oxigéntartály, s az energiaellátó rendszer is működésképtelenné vált, az Apollo-13 pedig magatehetetlenül sodródott az űrben. A Holdra szállásról ezt követően már szó sem lehetett, azonban a három űrhajós végül sikeresen hazatérhetett.
Az űrutazásról 1995-ben nagysikerű amerikai film készült Tom Hanks, Bill Paxton, Kevin Bacon, Ed Harris és Gary Sinise főszerelésével. Azonban éppen az eseményeknek emléket állító hollywoodi produkció által terjedt el pontatlanul a Tom Hanks által kimondott híres idézet, amely valójában - a hangfelvétel tanúsága szerint, miután a hitetlenkedő földi irányítás megismételtetette - így szólt: "Houston, volt egy problémánk!" (Houston, we’ve had a problem here.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap