Ezt itta a skandináv elit az ókorban
2014. január 17. 18:16
Korábban
Túlvilági útravaló
Az előbb említett legrégebbi, mintegy 3500 éves mintát egy férfi harcos melletti korsóban találták meg. A korábban benne található ital az elemzések szerint nagy mennyiségű mézet tartalmazott, így a kutatók szerint az elhunyt egy minőségi mézbort kaphatott túlvilági utazására. A harcos a sírjában talált fegyverek sokszínűsége miatt valószínűleg magas társadalmi státuszú volt, s mivel a méz is ritkaságnak számított, a mézbort is főként az elit fogyaszthatta.
McGovern segítségével tavaly októberben a Dogfish Head sörgyártó vállalat újraalkotta az "északi grogot", amelyben búza, áfonya, méz és különféle gyógynövények is voltak. Az egyetlen különbség a modern és az ősi változat között, hogy az előbbibe a mai sörgyártás egyik legfőbb alapanyagát, a komlót is belekeverték, amelyet egyébként az 1500-as évekig nem használtak Európában.
A Dogfish Head grogja, a Kvasir a skandináv mitológia legravaszabb istenéről kapta a nevét. A mítosz szerint egy nagy háború utáni béketárgyaláson a korábbi háborús felek körbeültek, s a kör közepére egy edényt tettek, amibe köpködni lehetett. Az istenek ebből a nyálkeverékből formálták meg magát Kvasirt. A főhőst később meggyilkolta két törpe, akik a vérét mézzel keverték össze, így alkotva meg a mézsört.
A kutatók szerint a grog íze - a vörös áfonyának köszönhetően - savanykás volt, leginkább a belga lambichoz hasonlítható. Ma több lehetőség áll azok előtt, akik a bronzkori észak italkülönlegességeit szeretnék megízlelni. Nynäshamns Ångbryggeri svéd sörgyár a grog egy másik verziójával, a Arketyp márkával jött ki az elmúlt években, amely mára bármely svéd állami boltban megtalálható. A Svédországhoz tartozó Gotland szigetén a helyiek készítettek egy alkoholos frissítőt árpa, méz, boróka és gyógynövények keverékéből, s úgy tartják, ez a keverék áll legközelebb őseik grogjához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap