Ki ölte meg Kennedyt?
2013. november 22. 09:04 Csernus Szilveszter
Korábban
Rémálom az Elm utcában
1963. november 22-én, a dallasi Elm streeten, a Dealey Plaza mellett haladó kocsisorban ülő John Fitzgerald Kennedyt 12:30 perckor több lövés érte; halálát fél óra múlva jelentették be a Parkland Kórházból. A három autónyival mögötte haladó alelnöke, Lyndon B. Johnson 14:39-kor tette le az elnöki esküt Dallas főbírája előtt a parkoló Air Force One fedélzetén. A mellette álló ex-First Lady, Jacquline Kennedy ruháján még a 35. elnök vére volt, kinek teste szintén a gépen volt már.
Az újdonsult elnök első intézkedései között volt a merénylet kivizsgálásával megbízott bizottság létrehozása. Élére a névadó Earl Warren, a Legfelsőbb Bíróság elnöke került, de a kilenctagú bizottságnak tagjai voltak demokrata és republikánus szenátorok és képviselők (például a későbbi elnök, Gerald Ford), Allan Dulles volt CIA-igazgató és egy bankár is.
A bizottság politikailag felelős, tekintélyes személyiségekből állt, de nem voltak nyomozó-szakértők, így ilyen tekintetben az FBI-ra és a dallasi rendőrségre voltak utalva. Maga ez a tény szolgált alapul az olyan elméleteknek, minthogy a nagy hatalmú FBI-vezér, J. Edgar Hoover, vagy a lefizetett texasi rendőrség vezette félre a bizottságot. Az mindenesetre biztos, hogy az Oswaldot először kihallgató rendőrszázados nem vezettetett jegyzőkönyvet, hanem emlékezetből írt anyagot adott át a bizottságnak. A több száz tanúval a Warren-bizottság tagjai egyébként nem szembesültek, csak azok vallomásának jegyzőkönyveit olvashatták. Emellett az FBI és az elnökök testőrsége, a Secret Service anyagaira támaszkodtak.
A bizottság 1964 szeptemberében arra a következtetésre jutott, hogy Kennedyt a 24 éves New Orleans-i Lee Harwey Oswald lőtte le a dallasi School Book Depository Building hatodik emeletéről, Oswaldot pedig a szintén magányos merénylő Jack Ruby, hogy megbosszulja szeretett elnöke halálát. Oswaldot kommunista beállítottsága és történelmi nagyravágyása motiválta, Rubynak pedig nem volt ésszerű indítéka. Emellett bizonyítékok hiányában minden összeesküvés kizárható – szólt a jelentés.
A mellékes szálakat illetően nem bocsátkoztak bővebb magyarázatba, az összegyűjtött dokumentumokat pedig titkosították. Egy, a Discovery Channel által összeállított szakértői csoport 2008-as technikával rekonstruálta az eseményt, az Abraham Zapruder által készített videófelvétel alapján és a Warren-bizottságéval megegyező következtetésere jutott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap