Politikai rendőrség és az egyház
2012. december 29. 13:40 Vörös Géza
Korábban
A források
Az első szekcióba tartozó mintegy 553 ifm-nyi levéltári anyag az állambiztonsági (államvédelmi) szervek szervezetével, működésével kapcsolatos iratokat tartalmazza, amelynek több fondjában is található egyházakra vonatkozó iratanyag. A korai időszakra vonatkozóan ezek közül egyik legérdekesebb a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztály fondjának iratai között található töredékes anyag, amely a vidéki rendőrkapitányságok által 1948-ban készített hangulatjelentéseket tartalmazza.
A dokumentumgyűjteményben a történelmi egyházak tevékenységéről, a különböző gyűléseken elhangzott felszólalásokról, esetenként miséken vagy búcsúkban tartott szentbeszédekről, az egyházak belső életéről, az egyházi személyeket foglalkoztató kérdésekről kaphatunk képet az ÁVO szemüvegén keresztül. Sok jelentés foglalkozik Mindszenty személyével, letartóztatásáról keringő rémhírekkel, de találunk benne feljegyzéseket bérmálásokról, apácák és szerzetesek tevékenységéről, szoborszentelésről, püspöki körlevelekről, hitoktatói értekezletekről, egyházi énekkarok szervezéséről, egyházi iskolák államosításáról, valamint a Mária-év hitbuzgalmi rendezvényeiről. A katolikus egyházon kívül rábukkanhatunk protestáns egyházakról szóló jelentésekre is, amelyek közül a református egyházról készült a legtöbb. Olvashatunk a debreceni református kollégium támogatására indított gyűjtésről, a kisújszállási gyülekezet új református templomának felavató ünnepségéről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.