A Szovjetunió szétbomlasztói
2009. augusztus 23. 10:38 Lagzi Gábor
Korábban
Összegzés
Abban, hogy a balti nemzetek kimagasló jelentőséggel bírtak a Szovjetunió szétbomlasztásában, mindenképpen szerepet játszott az a tény, hogy két évtizedes (1918-1940) független nemzetállamiság tapasztalata állt a hátuk mögött. Az is kétségtelen, hogy az észtek, lettek és litvánok a szovjet birodalmon belül egyfajta „Nyugatot” képviseltek – például a Szovjetunió területén csak a Baltikumban használtak latin betűs ábécét, de magasabb volt itt az életszínvonal is.
Ezen kívül a nemzeti öntudatukat a több évtizedes szovjetizáció és oroszosítás sem tudta oly mértékben befolyásolni, mint például az ukránokét vagy a fehéroroszokét. A lakosságon belül a függetlenség gondolata az 1989-1991 közötti időszakban egyre népszerűbb lett, igaz, a politikai elit sokáig nem mert a teljes szuverenitásra gondolni (pl. 1990-ben a lett törvényhozás egy megújított szovjet államközösségi tagságról szóló határozatot fogadott el).
A legbátrabbaknak ebből a szempontból a litvánok bizonyultak, akik 1990 márciusában már függetlenségi nyilatkozatukat is elfogadták. A baltikumi rendszerváltás viszonylat békés folyamatnak mondható (leszámítva az 1991-es januári vilniusi, rigai eseményeket), és komolyabb feszültségek csak a helyi kisebbségi és többségi lakosság között mutatkoztak. Ennek ellenére a nagyobbrészt a szovjet időszakban betelepített oroszajkú népesség Észtországban és Lettországban, illetve az őshonos litvániai lengyel kisebbség jó része támogatta hazájának függetlenségi törekvéseit.
A balti nemzetek, kihasználva a külső (az egyre gyengülő Szovjetunió, a közép-európai sikeres „bársonyos forradalmak”) és belső (egyre radikálisabb, azaz szabadság-pártibb politikai és társadalmi hangulat) körülményeket 1991 augusztusában újra a szabad világ egyenrangú tagjai lettek, s mint ilyenek kezdhettek bele a demokratikus berendezkedés és a piacgazdaság kiépítéséhez.
Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap