A népi demokráciák kialakulása
2008. február 19. 14:38
Korábban
Szövetségesek és legyőzöttek
A háborús bűnösség kérdése váratlan megoldást nyer. A szlovák és horvát fasiszta múlt az egyesüléssel elfelejtődik, gyakorlatilag győztesként jelenhet meg Csehszlovákia és Jugoszlávia is. A vesztesekkel (Magyarország, Bulgária, Románia) jóvátételt fizettetnek. A vesztesek közül Románia a kiugrást leírhatja: Bukovina és Besszarábia átadásáért megkapja Erdélyt, a Partiumot, az Alföld keleti részét.
Az olasz példa nyomán a térség államaival kötött fegyverszünetben az angolszászok ugyanolyan formális szerepet tölthetnek csak be a Szövetséges Ellenőrző Bizottságokban, mint a szovjetek Olaszországban. A térség országai számára ez történelmi 0 óra. Olyan hatalmi űr keletkezett, melyben gyors elitcsere után az a látszat alakult ki, hogy a szovjet rendszer életképes alternatívát nyújthat a megkésett országoknak. Az antikommunista erők a háborúban megtépázott erkölcsi és politikai presztízsük miatt nyugati támogatottság híján csak vegetáltak.
A Szovjetunióval kötött barátsági, együttműködési és segítségnyújtási egyezmények időpontjaiban két szakasz különül el: az egyik a volt szövetségesekkel (csehszlovák 43.12.12; jugoszláv 45.04.11; lengyel 45.04.21), a másik a legyőzöttekkel (román 48.02.04; magyar 48.02.18; bolgár 48.03.18) kötötteké. Ezzel megvalósul a külpolitikai-katonai egység és szovjet vezető szerep. A csehszlovák fordulat hatására lép életbe az embargórendelet, az öthatalmi egyezmény és a NATO. A kelet-európai gazdasági integráció lényegében már 1945 tavasza és 1946 tavasza között létrejön.
Míg a háború előtt a Szovjetunió a térség összkereskedelmi forgalmából mindössze 1.5%-ot teljesített, 1947-re jelentős gazdasági pozíciókat szerzett. Magyar, román, német jóvátétel és a Vörös Hadsereg ellátása címén, továbbá a magyarországi, bulgáriai és romániai német vagyon megszerzése, valamint a részvényösszevonással létrehozott 50%-os szovjet tulajdonú vegyes vállalatok révén a Szovjetunió 14 milliárd dollárt sajtolt ki saját gazdasági-katonai helyreállításához a térségből. 1949-ig ugyanakkor csak 90 millió dollárt hitelezett: Csehszlovákia és Lengyelország pénzhiteleket és beruházási kölcsönt, Bulgária, Jugoszlávia, Románia nyersanyag-vásárlási kölcsönt kapott. A Marshall-tervet szovjet kézi vezérlésre vissza kellett utasítaniuk. A szocialista integrációt betetőzni kívánó KGST viszont a gazdasági árucsere szintjén maradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap