10 híres ember, aki túlélte az 1918-as spanyolnáthát
2020. március 18. 18:26 Múlt-kor
Korábban
John J. Pershing
Az első világháborús amerikai katonai veszteségek több mint a feléért nem a harci cselekmények, hanem a világjárvány volt felelős. Az amerikai hadügyminisztérium adatai szerint 1918 szeptembere és novembere között a szárazföldi hadsereg és a haditengerészet állományának 20-40 százalékát vagy a spanyolnátha vagy a tüdőgyulladás döntötte le. Összesen több mint egymillió katona betegedett meg, és közülük 30 ezren belehaltak a fertőzésbe, még mielőtt Franciaországba értek volna. Ezen beteg katonák a katonai táborokból és a haditengerészeti bázisokról hozzájárultak a kór gyors elterjedéséhez az öreg kontinensen.
Szeptember végén az amerikai expedíciós erők vezetője John Joseph Pershing tábornok erősítést kért otthonról. Pershing, aki legalább 150 ezer emberre számított, nem éppen szívderítő válasz kapott az USA-ból: „Az influenza miatt - írták a hivatalos jelentésben – nemcsak a toborzások álltak le októberben, hanem a kiképzések is.
Nem tudjuk, hogy a rossz híreknek milyen hatása volt Pershing immunrendszerére, de a tábornok is hamarosan az influenzavírussal fertőződtek közt találta magát. Talán a magas lázzal járó betegség volt az oka, hogy Pershing egy, a büntetőszankciókkal teli tűzszünet ellen érvelt és Németország totális lerohanását javasolta. Az eszelős Pershing nem talált követőkre, így 1918. november 11-én létrejött a tűzszünet, a Nagy Háború véget ért, Németországot nem rohanták le az antanthatalmak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap