Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
2024. szeptember 22. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Geiserich ante portas
A vandál király diplomáciai baklövései ellenére virágzó tengeri birodalmat hozott létre. A legenda szerint ebben az is szerepet játszott, hogy gyerekkorában egy lovasbaleset következtében lesántult, és ezért élete hátralevő részében már nem tudott felszállni a lovakra.
Mivel ezt a szégyent egy szárazföldi birodalom uraként valószínűleg nem tudta volna elviselni, nem maradt más lehetőség, mint tengeri hatalommá válni.
Geiserich sajátos történetfilozófiai megközelítéssel támasztotta alá a sokszor véletlenszerűen kiválasztott ellenség ellen megindított tengeri portyázásait. Azt vallotta ugyanis, ha valamilyen népet megtámadnak, az bizonyára azért történik, mert kiváltották Isten haragját.
Róma vandál kifosztása 455-ben, Heinrich Leutemann színezett metszetén. Elvitték többek között Jupiter templomának aranyozott bronzból készült tetejének felét
Valószínűleg ennek jegyében vágott neki a Róma elleni hadjáratának is. A vandálok betörését a Nyugatrómai Birodalom vezetőinek belső harcai nagyban elősegítették.
Miután III. Valentinianus 454-ben megölette a hatalmára veszélyesnek tartott hadvezérét, Flavius Aëtiust, válaszul a meggyilkolt politikus egyik híve, Flavius Petronius Maximus végzett a császárral.
Róma anarchiába süllyedt. A Geiserich és Valentinianus között megkötött egyezség semmissé vált, és a város előtt nem sokkal később mintegy ötszáz hajóval megjelent a vandál flotta.
I. Leó pápa Geiserich elé vonult, hogy kérje, legyen irgalmas Róma népével. A vandál uralkodó ígéretéhez híven nem rombolta le teljesen a várost, és a gyilkosságoktól is tartózkodott, de a 14 napos fosztogatásnak számos értéktárgy esett áldozatul.
Többek között a császári palota kincsei, valamint a Jupiter-templom bronzból készült, arannyal bevont tetőzetének a fele is a zsákmányok közé került. Eudoxia, az özvegy császárné két lányával együtt szintén kénytelen volt a vandálokkal tartani Afrikába, s az idősebbik hercegnő a vandál trónörökös, Hunerich felesége lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 20:20
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek 18:05
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága 16:05
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő 15:05
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap