Végigkalandozta a világot, de Anglia meghódításába belebukott a viking király
2024. május 29. 14:20 Múlt-kor
Korábban
A nyugati front harcosa
A sagák azt is megemlítik, hogy nemcsak az Eufráteszt érte el, hanem az arabok és a bizánciak 1036-os békekötése után elkísérte a keresztény zarándokokat Jeruzsálembe.
Ezt követően azonban más területeken kamatoztathatta harci tudását.
A Bizánci Birodalom csaknem egész fennállása során minden oldalról fenyegetve volt, így nemcsak az arabok (és a perzsák) által kelet és dél felől, hanem nyugaton és északon is akadtak ellenfelei.
1038-ban a bizánciak úgy döntöttek, hogy visszafoglalják Szicília szigetét az azt uraló emírtől. Harald részt vett ezekben a harcokban, immár mint a varég testőrség vezetője.
Bölcs Jaroszláv arcrekonstrukciója Mihail Mihajlovics Geraszimov által, 1938.
Mellette azonban normann zsoldosok is harcoltak bizánci zsoldban.
Csakhogy a hadjárat 1041-ben véget ért, amikor a normann zsoldosok fellázadtak Dél-Itáliában. Haraldot és az embereit küldték, hogy verje le őket.
Eleinte sikereket aratott, de később a túlerő végül felülkerekedett rajta, ezért visszarendelték őt Konstantinápolyba.
Onnan még ugyanabban az évben a bolgár felkelők ellen küldték Haraldot, aki rendkívül hatékonyan lépett fel ellenük, olyannyira, hogy kiérdemelte a Bolgárégető melléknevet. A döntő ütközetben a sagák szerint Harald maga vágta le a bolgár felkelők vezetőjét, igaz, az érdemeit csökkenti az a tény, hogy addigra ellenfelét már megvakították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.