Igen közismert V. Károly német-római császár Tiziano által festett lovas portréja. A kép készültekor a Habsburg uralkodó már közel ötven éves, több mint harminc éve spanyol és német király, közel húsz éve német-római császár. A velencei mester, aki 1533-tól a császár udvari festője volt, a mühlbergi csatában, lóháton ülve örökítette meg őfelségét. Az 1547 áprilisában zajlott ütközet fordulópontot jelentett a császár protestáns fejedelmek ellen vívott harcában. Azt, hogy éppen ebben az összecsapásban kívánta magát győztes uralkodóként ábrázolni, egyértelmű üzenet volt az ellenálló német fejedelmek számára.

Míg Károly a lovas portrén fényes páncélzatot visel, jobb kezében hatalmas dárda, bal kezében leszegett fejű, előretörő, fekete szőrű lovának kantárja, addig egy másik, ugyanebben az évben, és ugyancsak Tiziano által festett arcképén sokkal inkább rezignáltan, fáradtan, melankolikusan jelenik meg. Zárt térben ül, fekete öltözetéből csupán fehér inggallérjának foltja világít, jobb kezében levetett kesztyűjét tartja, pálcája bal lába mellett a székhez támasztva. Tiziano az addigi szokásoktól eltérően a teljes ülő alakot mutatja be – az uralkodó lábai tétován, kicsit esetlenül érintik a szoba vörös szőnyegét. Teljes testével kissé balra fordul, hogy aztán arcát enyhén jobbra fordítva a festmény nézőjére szegezhesse tekintetét. Szemei gombszerűek, orra markáns, nagy és hegyes, szakálla ugyancsak jellegzetes, előreugró állra enged következtetni.

Ezen a portrén a diadalmas és hatalmas császár helyett egy élete vége felé járó, megfáradt öregember látható. Nyakában az aranygyapjas rend jelvénye. Ugyanaz a jelvény, amelyet egy Bernaert van Orley nevű brüsszeli festő közel harminc évvel korábban készült, ugyancsak Károlyt – de akkor még csupán spanyol királyként I. Károlyt – ábrázoló táblaképén is láthatunk. Itt Károly még egészen fiatal, alig húsz éves. Az akkoriban megszokott kompozíció szerint jelenik meg: háromnegyed profilban láthatjuk nagyjából mellkasáig, fején tekintélyes méretű fekete kalappal, rajta medál: Károly nevének kettős kezdőbetűje között a burgundiai királyi embléma. Haja a füléig ér, arcát nem borítja szőrzet, így jól látható előreugró álla, melyet Tiziano arcképein már szakáll takar.

A két portrét – ahogy mondani szokták – egy világ választja el egymástól. Tiziano hihetetlenül puha színfoltjaival szemben van Orley inkább a körvonallal operált: míg nála a modell szinte szétfeszíti a kép kereteit, addig a velencei mester festményén emberivé zsugorodik a hatalmas uralkodó alakja. Van Orley kifejezetten előnytelen oldaláról mutatja a Habsburg trónörököst, keresve sem találhatott volna jobb beállítást a Károly kortársai által is felemlegetett, finoman szólva sem vonzó orra és álla kihangsúlyozására.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. tavasz különszám számában olvasható.