2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Titkos találkozó a paksi csőszkunyhóban – Rajk László és társai pere

2015. szeptember 24. 16:34 Csernus Szilveszter

1949. szeptember 24-e nem egy átlagos szombat délelőtt volt a budapestiek életében. Teltházig zsúfolt tanácsterem és számos külföldi – köztük sok nyugati – sajtóorgánum jelenlétében hirdetett ítéletet a dr. Jankó Péter vezette népbírósági tanács Rajk László exkülügyminiszter és öt társa perében. A kirakattárgyalás során minden döntés, minden elhangzott beszéd, a szavak hangsúlya, de még a szereplők ruhaviselete is előre megtervezett koreográfia szerint zajlott. Hét szocialista csatlósállam „titóista” pere közül Rajk Lászlóé váltotta ki Sztálin legnagyobb elismerését; és valóban: a budapesti büntetőpert övezte a legnagyobb nemzetközi figyelem, és mindegyik „titóista” per közül Rajké zajlott a leggördülékenyebben mind az előkészítést, mind a végrehajtást illetően. Rákosi elégedetten nyugtázhatta a per után, hogy a „Gazda” balján ülhetett egy, a Kremlben rendezett lakomán, ami óriási kiváltságnak számított a szovjetológusok szerint. De milyen bakik csúsztak mégis a per során a gépezetbe? Miért lett etalon a Rajk-per a többi szocialista ország számára? Hány „Rajk-pert” rendeztek még a szocialista országok?

Orosz rulett

Amikor iskolai tanulmányaink során először találkoztunk a Rajk-per történetével, bizonyára mindannyiunkban felmerült a jogosnak tűnő kérdés, hogy hogyan is kerülhetett a vádlottak padjára egy (sőt több) hithű kommunista, éppen a pártállam „legvirágzóbb” korszakában.

Az okot a sztálinizmus jellegében kell keresnünk. A diktatúra kiépítésének utolsó lépcsőfokának része volt mindenütt ez a fajta „vezéráldozat”. A szalámi-taktika jegyében ugyanis a párt egyre szűkebb és szűkebb társadalmi körre csapott le. A tisztogatásoknak a végső állomása pedig maga az addig érintetlen kommunista párt volt. A sztálini doktrína jegyében a társadalom „káros, kizsákmányoló elemeitől” való megtisztítása után az osztályharcnak nem lett vége, sőt: fokozódott. Az ellenséget ugyanis immár magában a pártban, annak is a legfelső rétegeiben kellett keresni.

Az időzítéshez mindenesetre a külpolitikai helyzet is kapóra jött. Ugyanis a szocializmusba igen, de a szovjet rendszerbe betagolódni nem hajlandó, különutas jugoszláv vezér, Josip Broz Tito elítéléséhez, dehonesztálásához szükség volt arra, hogy minden csatlós állam megformálja a titói ellenségképet és „bebizonyítsa”, hogy a belgrádi vezetés az amerikai imperializmus szolgálatába lépett.

A hajsza tehát megkezdődött a pártba befurakodott „imperialista kémek” után. Amint a sztálini boszorkányüldözés, árulókeresés kezdetét vette, minden egyes párttag feje felett ott lebegett Damoklész kardja, nem lehetett biztosan tudni, kiből lesz „a nép ellensége”. Ahogy a prágai Rudolf Slánsky-per is bebizonyította, még maga a pártfőtitkár is a vallatószobába, majd a vérbírák elé kerülhetett. A sors iróniája, hogy a Rajk-per eredményét nyugtázva éppen a később „titóista” kivégzetté váló Slánsky mondta ki, hogy nekik is meg kell találniuk a maguk Rajk Lászlóját. Legfeljebb egy ember érezhette magát biztonságban: az első számú vezető egymaga (Slánsky pártfőtitkársága ne tévesszen meg senkit: a szocialista Csehszlovákiában a köztársasági elnöki poszt jelentette a valódi vezető pozíciót).

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Rajk László külügyminiszter és Kádár János belügyminiszter átveszi hivatalát (1948. augusztus 5.)A Népügyészség tagjai ( középen Dr. Jankó Péter népbíró ) a Rajk László perbenRákosi Mátyás a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára beszél, a nagy-budapesti pártaktíva ülésen a Sportcsarnokban, melyen a Rajk-per tanulságait összegezte (1949. szeptember 30.)A Rajk-per néhány vádlottja (1949. szeptember 1.)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár