2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szesztilalomból fagylaltőrület, avagy miért épített úszó jégkrémgyárat az amerikai haditengerészet?

2018. július 6. 18:58 Múlt-kor

A szesztilalom 1920-as bevezetése az Egyesült Államokban komoly kihívás elé állította úgy a lakosságot, mint a vendéglátóipart. Jól ismert, hogy a következő évtizedben virágzott a csempészet és a feketekereskedelem és olyan gengszerlegendák emelkedtek fel ekkor, mint a hírhedt Al Capone. Kevéssé ismert azonban, hogy milyen legális módszerekkel próbálták a mindennapi emberek helyettesíteni az alkoholfogyasztást nyújtotta örömöket.

Az amerikai szesztilalom egyet jelentett a fagylalt első nagy korszakával. A hideg, krémes, különféle ízesítéssel készített édesség fogyasztása valóságos őrületté vált az amerikaiak körében. 1916 és 1925 között mintegy 55%-al nőtt a fagylaltfogyasztás az Egyesült Államokban. Ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy a sörfőzdék jelentős része áttért a jégkrémgyártársa annak érdekében, hogy így elkerülhessék a bezárást.

A fagylaltmánia azonban sehol sem volt nagyobb mint a Haditengerészet kötelékében. Az Egyesült Államok ugyanis már évekkel a szesztilalmat bevezető 18. alkotmánykiegészítést megelőzően, 1914. július elsején betiltotta az alkoholfogyasztást a flottájához tartozó hajókon. A legénység jó hangulatának biztosítása azonban továbbra is fontos volt és a hadvezetés korán felismerte a fagylaltban rejlő lehetőségeket.

A hűtőtechnológia korabeli fejlődése lehetővé tette, hogy jégkrémet készítsenek és tároljanak a hajókon. A sörtől megfosztott tengerészgyalogosok számára pedig gyorsan „élet és halál kérdésévé” vált, hogy mindig rendelkezésre álljon kedvelt édességük. Hogy ez mennyire nem túlzás, azt egy második világháborús történet világítja meg igazán. Az amerikai flotta egyik legnagyobb anyahajója, a USS Lexington 1942. május 8-án végzetes torpedótalálatot kapott a japánokkal vívott Korall-tengeri csata során. A lángokban álló, süllyedő hajó legénységének tagjai sietve hagyták el a fedélzetet – miután feltörték és kiürítették a hajó jégkrémraktárát.

A katonák még sajátos módszereket is kitaláltak, hogy szükség esetén saját maguknak is elkészíthessék az áhított fagyit. Így például előfordult, hogy olvasztott csokoládét hóval kevertek össze, míg 1943-ból arra is ismerünk példát, hogy egy Angliában állomásozó amerikai repülősszázad tagjai gépeik hátsó részét használták hűtőként. Ez úgy történt, hogy a hátsó géppuska kamrájába helyeztek felszállás előtt egy edény előkészített jégkrémkeveréket, majd hagyták, hogy a magasság és az ott lévő hideg tegye a dolgát.

A csúcspont azonban kétségtelenül 1945-ben következett, amikor a Haditengerészet kölcsönvett és mintegy 1 millió dollárért teljesen átalakított egy szállítóhajót – egy úszó jégkrémgyárrá. A hajó teljes egészében a gyártás és a tárolás céljára volt berendezve, illetve helyet kapott benne egy méretes fagylaltszalon is. Több mint 7500 liter fagylaltot volt képes egyszerre szállítani és teljes kapacitáson közel 38 liter fagyit állított elő minden hetedik percben. Önmagától még mozogni sem volt képes, így vontatóhajókkal húzták a szükséges helyre. Mindemellett üzembe állítottak kisebb, úgynevezett jégkrémhajókat is, amelyeket aztán ebből feltankolva küldték szét a Csendes-óceánon szolgálatot teljesítő egységek ellátására.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár