Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
2024. szeptember 29. 09:50 Balázs-Piri Krisztina
Korábban
Marhasült osztrigamártással
Georgia O’Keeffee 31 éves volt ekkor, Stieglitz 54. Bár eddig erről nem volt szó, fontos momentum, hogy Stieglitz maga is nagyon szeretett fényképezni. Főként nőket. Meztelenül.
Sokszor. Órákig. De Georgia nem bánta. Hol volt már az a kislány, aki sírva fakadt, ha meztelen férfi modellt látott...?!
Georgia O'Keeffe egy prominens műgyűjtővel, Chester Dale-lel New York-ban
Problémát jelentett viszont, hogy Stieglitz nős volt, és zsarnokoskodó felesége, Emmy nem értette meg a modern művészet parancsait. Amikor egyszer rányitott a párra, botrányt rendezett, a már régebben kihűlt kapcsolatnak végül is Stieglitz vetett véget: közös műteremlakásba költözött Georgiával.
Ekkor indult a pár különös közös élete, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal Stieglitz 1946-ban bekövetkezett haláláig tartott. 1924-ben még össze is házasodtak, bár Georgia elmondása szerint sok öröme nem telt a frigyben.
Legendák szerint szombatonként, ha összegyűlt a művésztársaság, Stieglitz mindig kapható volt a vitára, míg Georgia hallgatagon ült, és kizárólag osztrigamártással tálalt marhasültjével foglalkozott.
O'Keeffe egyik legismertebb, az új-mexikói Hollyhock horizontja felett lebegő kosfejet ábrázoló képe
Felreppent olyan pletyka is, hogy az asszony szenvedélyesen inkább a saját neméhez vonzódik, az viszont tény: a házasság kitartott a sok-sok évnyi különélés ellenére is – legalábbis erről mesél az a több mint 25 ezer levél, amelyet az évek során egymásnak küldtek.
1924-ben Stieglitz kiállította a Georgiáról készített aktfotókat, majd (kitűnő üzleti érzékkel) Georgia virágképeit is. A botrány azonnal kitört. Dupla erővel. Meztelen női test közelről fotózva?! A művészetek szent oltárának számító galéria falán?! És olyan virágképek, amelyekről vagina és fallosz jut a gyanútlan néző eszébe...?! Mindez abban a korban, amikor Freud éppen arról magyaráz a világnak, hogy mindennek lehet rejtett szexuális üzenete...?! Georgia hiába hangoztatta, hogy virágokat fest, nem nemi szerveket, a tárlatlátogatók mélyen felháborodtak, a kritikusok gúnyolódtak, Stieglitznek pedig, mint legtöbbször, most is igaza lett: szexszel minden eladható.
Utólag áruljuk el azt is: a virágképek (közöttük van többek között a csodálatos Fekete írisz is) csak a töredékét jelentik Georgia O’Keeffe művészetének.
Az általa festett több mint kétezer képből mindössze kétszáznak témája a virág, festett ő felhőkarcolókat, New York-i holdas éjszakát, szürreális manhattani pillanatokat és később új-mexikói sivatagot rajta lévő állatcsontokkal. A virágokról a festőnő gyönyörűen beszélt. „Le kell hajolnunk, és közelről kell megnéznünk őket, olyan kicsik. Csak közelről láthatjuk, hogy milyen szépek.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap