Róma legnagyobb szemétdombja idővel igazi domb lett
2023. november 3. 09:06 Múlt-kor
Korábban
Mesélő amforahalom
Bár a témával szinte egyedüliként foglalkozó francia régészek sokáig úgy gondolták, hogy a Monte Testacción található amforákban Franciaországból importáltak bort, egy német régész a 19. század második felében velük szembehelyezkedve azt állította, hogy az amforákban valójában Hispania Baetica provinciából (nagyjából a mai Andalúzia) származó olívaolajat szállítottak.
Ez a kutató nem volt más, mint a szemétdombon az úttörő feltárásokat 1872-ben elvégző Heinrich Dressel. Mivel az amforákon fel volt tüntetve, hogy keletkezésükkor mely konzulok vezették Rómát, már Dressel megállapította azt a – későbbi kutatók által is megerősített – tényt, hogy a dombot Augustus uralkodásától kezdve a 3. század közepéig-végéig használták szemétlerakóként. Bár manapság már minden szakmabeli szinte azonnal felkapná a fejét egy ilyen elképesztő felfedezés hallatán, Dressel felfedezései a maga korában még hosszú ideig nem keltették fel a régészek érdeklődését.
A Monte Testaccio évszázadokon át épült az újrahasznosíthatatlan, olaj tárolására használt amforákból
Az 1960-as években aztán egy spanyol régész, Emilio Rodríguez Almeida folytatott kutatásokat a területen. A szemétdomb tanulmányozása során kiderült, hogy a képződmény keleti részét Augustus uralkodásától kezdve a 2. század közepéig, nyugati területét pedig a 3. század második feléig használták szeméttárolásra.
A terület az utóbbi évtizedben pedig egyre inkább a kutatók érdeklődésének homlokterébe került. Manapság egy nemzetközi kutatócsoport egész nap az amforák tisztításával és nyilvántartásra vételével foglalkozik. A régészek cseréptöredékek ezreit tárják fel évente.
Bár már a 19. század óta végeznek régészeti feltárásokat a Monte Testacción, a kutatókban csak az elmúlt évtizedekben tudatosult, hogy mekkora szerepet játszhat az ókori szemétdomb a Római Birodalom gazdasági rendszerének megértésében.
A Rómával foglalkozó régészek és gazdaságtörténészek számára mindig is hatalmas hátrányt jelentett, hogy nem áll rendelkezésre a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról vezetett, pontos dokumentáció. A legtöbb áru, így például a bor vagy a gabona kereskedelmével kapcsolatban csak nagyon kevés régészeti lelet maradt fenn.
A Monte Testacción található, pontosan datálható edénytöredékekből álló amforahalomból nyert adatok alapján azonban kiszámítható, hogy mennyi olívaolajra volt szükség a polgári lakosság és a hadsereg ellátásához. A Monte Testaccio amforatöredékei többek között ezért bírnak különleges forrásértékkel a római kori gazdaságtörténet, és különösen az élelmiszer-termelés és -szállítás megismerésének szempontjából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap