Ritka fotókon az első világháború alpesi pokla, 1915-1918

2020. augusztus 14. 14:43 Múlt-kor

Az első világháború többi hadszínterétől jócskán eltért az Olaszország és az Osztrák–Magyar Monarchia által vívott alpesi harcok környezete. A terep és az időjárás viszontagságai tovább nehezítették a katonák amúgy sem könnyű dolgát, és az utánpótlás hiányosságai, a fagy és a lavinák ugyanakkora vagy még nagyobb veszélyt jelentettek, mint az ellenséges tűz.

Korábban

Olaszország nagy reményekkel csatlakozik a háborúhoz

1915. május 23-án az addig semleges, névleg a központi hatalmakkal szövetségben álló Olaszország hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának és Németországnak. Az olasz csapatok az Isonzó folyó mentén és Trentino térségében indítottak támadást az osztrák területek ellen, a minél gyorsabb és minél nagyobb területfoglalások reményében, miután az előző hónapban megkötött londoni egyezmény garantálta számos alpesi és balkáni terület Olaszországhoz csatolását.

Az első világháború többi európai hadszínterétől eltérően az alpesi küzdelmet teljes mértékben a terep adottságai határozták meg, amelyek mindkét harcoló felet újításokra kényszeríttették. A megvédendő, illetve elfoglalandó csúcsok gyakran 2000 méter tengerszint feletti magasság fölé is értek, és sokszor 80 foknál is meredekebb dőlésszögű hegyoldalakban is meg kellett oldaniuk a védekezést és a támadást.

A gleccserek vájta völgyekben sebes folyók rohannak, az út- és vasúthálózat pedig alig volt még kiépítve. A hadjáratokkal párhuzamosan intenzív útépítésekbe kezdett mindkét fél, továbbá erődítményeket, szálláshelyeket és számos, a mély szurdokok felett átívelő hidat is ekkor hoztak létre.

A nyugat-európai hadszíntérhez hasonló lövészárok-rendszerekhez nemigen adta magát a terep: sok helyen egyedül robbantásokkal tudtak maguknak fedezéket eszközölni a katonák. Gyakran a hegyoldalak meglévő barlangjaiban alakították ki parancsnoki és logisztikai központjaikat, de előfordult, hogy ezeket bővítették, vagy újakat hoztak létre. Az olaszok öszvéreket és drótpályán mozgó siklókat is használtak az utánpótlás és személyzet, valamint a sebesültek szállítására.

Errefelé az év legalább négy hónapjában tartósan fagypont alatt volt a hőmérséklet, a téli hóból még gyakran fedezéket, illetve lövészárkokat is lehetséges volt rögtönözni. Mindkét oldal alkalmazott különlegesen képzett sítalpas egységeket, és igyekezett minden katonát ellátni jégcsákánnyal, megfelelő mennyiségű mászókötéllel, a havas tájhoz illő álcaruhával, meleg téli ruházattal és a hóvakság ellen védő szemüveggel.

A hideg állandó gondot jelentett, a fagyás folyamatosan veszélyeztette a katonákat – különösen a sebesülteket, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben voltak, és rengeteget szenvedtek.

Nem meglepő módon maga a harc is nehezebbnek bizonyult e körülmények közt. Az egyenlőtlen terep gyakran eltakarta az ellenség mozgásait, a harcmező nem volt egészében belátható, így a tüzérség nem tudott hatékony támogatást nyújtani a gyalogságnak. Enélkül rendkívül kétesélyes volt bármiféle támadás megindítása.

következő oldal 1 / 2