Potsdamban döntöttek a világháború győztesei Európa további sorsáról

2024. július 17. 20:20 MTI

79 éve, 1945. július 17-én nyílt meg Potsdamban a második világháború győztes nagyhatalmainak csúcstalálkozója, amely évtizedekre meghatározta a háború utáni Európa politikai berendezkedését.

Potsdami konferencia

Korábban

A náci Németország 1945. május 8-i kapitulációjával Európában véget ért a háború, így az 1943. novemberi teheráni és az 1945. februári jaltai csúcstalálkozó után időszerűvé vált a három győztes nagyhatalom vezetőinek újabb tanácskozása.

Harry S. Truman amerikai elnök, Joszif Visszarionovics Sztálin generalisszimusz, a szovjet Népbiztosok Tanácsának elnöke és Winston Churchill brit miniszterelnök (akit az angliai választások után, július 28-tól Clement R. Attlee váltott a brit delegáció élén) már korábban is ragaszkodott ahhoz, hogy a helyszín a legyőzött Németország fővárosa legyen, így a Berlinhez közeli Potsdam Cecilienhof kastélyában írták alá augusztus 2-án a megállapodásokat rögzítő 14 pontos záróközleményt.

Az értekezletre rányomta bélyegét, hogy a szovjet fél – miután már nem függött az amerikai hadiszállításoktól – véglegesíteni kívánta megszerzett kelet-európai befolyását.

Churchill felismerte ezt, de hiába érvelt Trumannak, az amerikai elnök nem akart belebonyolódni az európai egyensúlypolitikába, s nem kívánta kockára tenni Moszkva Japán elleni hadba lépését.

A konferencia fő témája Németország háború utáni sorsa volt, de körvonalazódtak a Harmadik Birodalom volt szövetségeseinek jövőjével kapcsolatos elképzelések is.

Életre hívták az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Szovjetunió, Franciaország és Kína Külügyminisztereinek Tanácsát, hogy az készítse elő az Ausztriával, Bulgáriával, Finnországgal, Magyarországgal, Olaszországgal és Romániával kötendő békeszerződéseket, valamint a „békerendezést” Németország számára.

Az elképzelések szerint a békeszerződések megkötése „ezen államok elismert demokratikus kormányaival” lehetővé tette ENSZ-tagsági kérelmük támogatását is.

A „három nagy” érvénytelennek nyilvánította az Anschlusst (Ausztria 1938-as Németországhoz csatolását), a két államot megszállási övezetekre osztották fel.

Megerősítették, hogy a megszállás elsődleges célja a militarizmus és a nácizmus kiirtása, a teljes leszerelés, a haditermelésre felhasználható német ipar felszámolása, illetve ellenőrzése, a német haderő felszámolása az SS, az SA és a Gestapo intézményeivel egyetemben, valamint a háborús bűnösök felelősségre vonása.

Rögzítették, hogy saját megszállási övezetében az amerikai, az angol, a francia és a szovjet főparancsnokság gyakorolja a legfőbb kormányzati hatalmat. A Németország egészét érintő kérdésekben együtt döntenek, e célból hozták létre a Szövetséges Ellenőrző Tanácsot Berlin székhellyel.

A német fővárost illetően négyhatalmi kormányzásban állapodtak meg, megerősítve, hogy egész területe a szovjet megszállási övezethez tartozik.

Attlee, Truman és Sztálin

Az amerikai elnök és a brit kormányfő hozzájárult ahhoz, hogy a kelet-poroszországi Königsberg (ma Kalinyingrád) és térsége a Szovjetunióhoz kerüljön, s hogy Moszkva megtartsa a Molotov–Ribbentrop-paktum nyomán általa annektált balti államokat és kelet-lengyelországi területeket.

A keleten elvesztett vidékek kárpótlásaként Lengyelország nyugati határa az Odera–Neisse folyók vonala lett. Csehszlovákia néhány héttel korábban egyezett bele abba, hogy Kárpátalja a Szovjetunióhoz kerüljön.

Igen heves vitát váltott ki a háborús jóvátételek kérdése. Az Egyesült Államok – amely nem támaszthatott Németországgal szemben különösebb jóvátételi igényt, mert saját területén nem folytak harcok – amellett érvelt, hogy mindegyik megszálló hatalom a maga övezetében hajtsa be a jóvátételt.

A legfontosabb német ipari körzetek és gazdasági központok azonban a nyugati övezetekben voltak, a szovjet zónában lévő keletnémet gyárak és ipartelepek a harcok és bombázások következtében romokban hevertek, ráadásul az amerikai csapatok szovjet megszállási övezethez tartozó körzeteket is elfoglaltak, ahonnan ipari berendezéseket és 20 ezer vasúti teherkocsit is elvittek.

Végül az a döntés született, hogy a nyugati jóvátételi igényeket a nyugati övezetekből és a külföldi német tőkebefektetésekből, a szovjet igényeket a szovjet megszállási övezetből, részben pedig a nyugati övezetek ipari berendezéseiből elégítik ki.

A háromhatalmi záróközlemény 13. pontja előírta, hogy a Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon élő németeket át kell telepíteni Németországba, egyenletesen osztva el őket a megszállási övezetek között, az áttelepítést rendben kell lebonyolítani, az emberiességi szempontok tekintetbevételével.

A tanácskozáson a szovjet küldöttség megerősítette, hogy Moszkva a „megállapított időben” bekapcsolódik a távol-keleti hadszíntéren a Japán elleni hadműveletekbe.

A potsdami konferencia a 20. század egyik legnagyobb diplomáciai csatája, stratégiai méretű és jelentőségű ütközet volt a nagyhatalmak államférfiai között, akik tudatában voltak az erőviszonyoknak, de igyekeztek is azokat a saját államaik és ideológiájuk javára tovább javítani.

Potsdam kodifikálta a háború után kialakult helyzetet: 1945 nyarától Európa gyakorlatilag kettészakadt, keleti fele évtizedekre szovjet függőség alá került.