Napjainkban is felemás Sztálin megítélése Oroszországban

Hivatalos adatok szerint 1879. december 21-én (más források szerint 1878. december 18-án) született a grúziai Goriban Joszif Visszarionovics Dzsugasvili néven. Apja cipész, anyja cseléd és mosónő volt. Anyja akaratára került a tifliszi (ma: Tbiliszi) ortodox papi szemináriumba. Itteni olvasmányai, kapcsolatai ébresztették rá a nemzeti és társadalmi ellentmondásokra, és csatlakozott a helyi szociáldemokrata szervezethez. Illegális tevékenysége miatt kizárták a papneveldéből, ezután Koba (Fékezhetetlen) néven dolgozott tovább a mozgalomban; az oroszországi szociáldemokrácia bolsevik irányzatának volt a híve.

1902 és 1917 között számos alkalommal letartóztatták, de ő rendre megszökött szibériai száműzetéseiből. A kiváló szervezőként ismert Koba azzal is (kétes) hírnévre tett szert, hogy a forradalmi munka finanszírozására úgynevezett expropriációkat (kisajátításokat) szervezett, ami a gyakorlatban pénzszállítmányok fegyveres elrablását jelentette. 1912-ben Lenin javaslatára beválasztották a bolsevik párt Központi Bizottságába, 1913-ban már Sztálin néven jegyezte Marxizmus és nemzeti kérdés című brosúráját.

1917 márciusában aktuális száműzetéséből Pétervárra visszatérve a bolsevik párt központi lapját, a Pravdát szerkesztette, és tagja volt az októberi fegyveres felkelést irányító politikai és katonai központnak. A hatalomátvételt követően nemzetiségi népbiztos lett a kormányban, a polgárháború idején pedig az élelemellátást szervezte délen. Tagja volt a legszűkebb vezető grémiumnak, a Politikai Bizottságnak és a Szervező Irodának, 1922 áprilisában megválasztották a párt főtitkárának. Az ekkor már nagybeteg Lenin sokáig titokban tartott politikai végrendeletében rendkívül veszélyesnek tartotta Sztálint a kezében összpontosuló túl nagy hatalom miatt, erőteljesen kifogásolta goromba modorát, és még leváltását is megfontolásra ajánlotta a vezető párttestületeknek.

Lenin 1924. januári halála után a párton belüli frakcióharcokban Sztálin ügyesen lavírozott, egymás ellen játszva ki vetélytársait. Előbb Trockijt száműzte, majd félreállította, később a 30-as évek koncepciós pereiben kivégeztette mások mellett Kamenyevet, Zinovjevet, Buharint és a Vörös Hadsereg vezető tábornokait. A teljhatalom birtokában a húszas évek elején bevezetett, a szabad versenyt megengedő NEP-rendszert erőltetett iparosításra épülő, szigorú tervgazdálkodással cserélte fel. A kényszerkollektivizálás során felszámolták a “kulákságot”, és mire 1933-ra befejeződött a kolhozrendszer kiépítése, milliók haltak éhen. A világ első “szocialista” államában tobzódott a tömegterror, folytak a kivégzések, megteltek a munkatáborok, és mindez “a népek bölcs vezérének” kritikátlan magasztalásával, személyi kultuszával párosult. A sztálini diktatúra milliók életét követelte, és további milliók életét nyomorította meg.

Külpolitikájában Sztálin előbb a fasizmus elleni összefogásra, majd 1939-től a Molotov-Ribbentrop paktum révén is a hitleri Németországgal való jó viszonyra törekedett, de a német támadást ezzel csak késleltetni tudta. A második világháborúban ő irányította az ország védelmét, és a fasizmus fölött rendkívül súlyos, több mint húszmilliós emberáldozat árán kivívott győzelem tovább erősítette kultuszát.

A szövetséges antifasiszta hatalmak teheráni, jaltai és potsdami konferenciáján részt vett a világ újrafelosztásában: a Szovjetunió világhatalom lett, és a nyugati országok csendes asszisztálásával saját társadalmi rendszerét kényszerítette az általa felszabadított, egyúttal megszállt országokra. Ám miközben “kis Sztálinok” kerültek hatalomra Berlintől Szófiáig, az atomhatalommá vált Szovjetunióban deportálták a németekkel való kollaborálással vádolt népeket, a hazatért hadifoglyokat, és továbbra is milliók tűntek el a Gulagon.

A generalisszimusz 1953. március 5-én halt meg. Bűneit, személyi kultuszát 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán Nyikita Hruscsov, a párt akkori főtitkára tárta fel. A következő főtitkárok idején Sztálin megítélése hullámzó volt: amíg Leonyid Brezsnyev idején inkább történelmi érdemei domborodtak ki, Mihail Gorbacsov 1985-ös színre lépésétől a 90-es évekig újra a véreskezű diktátor képe volt az uralkodó.

A Szovjetunió felbomlása után Oroszországban a Sztálinról és rendszeréről alkotott felfogás újra színesedni kezdett. A közvélemény-kutatások szerint sokak számára a diktátor “kemény, embertelen zsarnok volt, akinek a kezén sok millió ártatlan ember vére szárad”, a társadalom egy jelentős része azonban úgy véli, hogy “a Sztálinnak tulajdonított hibáknak, bűnöknek nincs különösebb jelentőségük, a lényeg, hogy vezetése alatt győztesen került ki az ország a Nagy Honvédő Háborúból”.

Egy 2008. decemberi közvélemény-kutatás szerint Sztálin a harmadik legjelentősebb orosz történelmi személyiség az oroszok szemében (a rangsorban csupán Alekszandr Nyevszkij, a legendás 13. századi herceg és Pjotr Sztolipin, II. Miklós cár földreformot végrehajtó miniszterelnöke előzte meg). 2010-ben, a világháborús győzelem 65. évfordulóján Sztálin-portrékat ragasztottak ki több oroszországi és ukrajnai városban, és mellszobrokat is állítottak a tiszteletére.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2019

• III. György, az elmebeteg „zsarnok”
• Régi csibészek
• Bajos Lajos mesevilága
• Thomas Alva Edison, a Menlo-parki varázsló
• A számok slampos grófnője
• A rendszerváltoztatás belülről
• Ki tálalt tarhonyát a sziámi királynak?
  
• Hét zenész, aki 27 évesen halt meg
• Kilincs a túloldalon