Mindenét feladta Albert Schweitzer, hogy Afrikában gyógyíthasson

1875. január 14-én született az akkor Németországhoz tartozó elzászi Kaysersbergben. Gyermekkorát a közeli Gunsbachban töltötte, ahol apja evangélikus lelkipásztor volt. Még húszéves sem volt, amikor elhatározta, hogy élete első harminc évét a tudománynak és a művészetnek, további életidejét az emberiség szolgálatának szenteli. Zenei tanulmányai mellett filozófiai és teológiai doktorátust szerzett, 1902-től docensként működött a strasbourgi egyetemen, és a helyi Szent Miklós-templom lelkészeként szolgált.

Teológiai munkásságának fő törekvése a keresztény hit és a modern tudományos gondolkodás közti feszültség áthidalása volt. Terjedelmes értekezést írt Kant filozófiájáról, kutatásokat folytatott Jézus életéről, később Pál apostol miszticizmusáról.

Alapműnek számító, francia nyelvű könyvében elemezte Bach zenei nyelvének jelképrendszerét, 1905-ben Párizsban részt vett a Bach Társaság megalapításában. Virtuóz módon tolmácsolta Bach orgonaműveit, terjedelmes tanulmányt írt Német és francia orgonaépítészet és orgonaművészet címmel, több ízben felemelte szavát a régi német orgonák védelmében.

Amikor 29 éves korában tudomást szerzett arról, hogy Francia Egyenlítői Afrikában, a mai Gabonban orvoshiány van, fogadalma arra indította, hogy beiratkozzék az orvosi karra. 1912-ben avatták doktorrá, s a következő évben, három diplomával a tarsolyában, feleségével az oldalán elhajózott Gabonba, legfontosabb poggyásza egy orgonapedálos kis zongora volt. Döntéséről ezt írta: „Feladtam az orgonaművészetet, felhagytam a tudományos munkásággal, elvesztettem anyagi függetlenségemet, hogy barátaim segítségére szoruljak.”

A trópusokon elsősorban a lepra és az álomkór gyógyítására törekedett őserdei kis kórházában. Német állampolgársága miatt az első világháború kitörésekor házi őrizetbe vették, majd 1917-ben feleségével együtt kitoloncolták és Franciaországba internálták őket.

A háború végén megkapta a francia állampolgárságot, és visszatérhetett az immár Franciaországhoz csatolt Elzászba. Újra a strasbourgi Szent Miklós-templom lelkésze lett, orvosként dolgozott, közben Európa-szerte előadásokat és hangversenyeket tartott, hogy pénzt szerezzen őserdei kórháza újjáépítéséhez és fenntartásához.

Albert Schweitzer (Nationaal Archief / CC BY-SA 3.0)

1924-ben tért vissza a gaboni Lambarénébe, az őserdőben tamtamdobok adták hírül: ismét itt van a fehér doktor. Munkáját világszerte egyre többen támogatták, kórházában sok kitűnő orvos – köztük a magyar Goldschmidt László – dolgozott. A betegeket a hozzátartozók ápolták, ők takarítottak és látták el az egyéb teendőket. Schweitzer gyakran visszatért Európába, hogy előadásokat tartson, és orgonakoncerteket adjon, de 1939 és 1948 között az újabb világháború miatt Lambarénében maradt. A béke és a fegyverkezés, a nukleáris háború kérdéseiben is szót emelt.

Humanitárius munkásságáért 1952-ben Nobel-békedíjat kapott, a kitüntetéssel járó összegből telepet hozott létre a leprások számára. A „Nagy Fehér Varázsló” – ahogy Gabonban nevezték – 1965. szeptember 4-én halt meg. Halálos ágyán Bachot hallgatott hanglemezről, majd elbúcsúzott munkatársaitól. A kórház területén temették el, sírját leprások ásták meg. Gyalulatlan fakoporsóban helyezték örök nyugalomra, utolsó útjára a lepratelep gyermekeinek éneke kísérte. A sír egyszerű fakeresztjén csak ennyi áll: Albert Schweitzer.

Egykori gaboni házában múzeumot alakítottak ki, hatalmas könyvtárának nagy részét a strasbourgi egyetemre hagyta, orvosi könyvei a lambarénei kórházban segítik a gyógyítást. Hagyatékát – 12 folyóméter iratot, jegyzeteket, beszédeket, kéziratokat – Zürichben, kiterjedt levelezésének nagy részét Gunsbachban, az Albert Schweitzer Központban őrzik.

Élete során számos könyvet írt, 1951-ben megkapta a Német Könyvkereskedők Békedíját. A tömeggyilkosságokkal teli 20. századot az emberiség szellemi hanyatlása korszakának tartotta, ő maga az emberekért és az egész emberiségért dolgozott. „Humanista feladatunkat nem felekezeti vagy nemzeti hovatartozásunk alapján kell megítélnünk és végrehajtanunk” – írta. Kultúrfilozófusként úgy vélte, hogy a technika fejlődése a 19. század közepétől párhuzamosan haladt az erkölcsök hanyatlásával.

Véleménye szerint a technikai fejlődés árnyoldalait, embertelen hatásait csak a magas etikai kultúra egyenlítheti ki, csak ez akadályozhatja meg, hogy technikai hatalmunkat önmagunk és embertársaink ellen fordítsuk; az emberiséget csak egy etikai reneszánsz mentheti meg. Etikájához – a hindukéhoz hasonlóan – hozzátartozott minden élet, az állati és növényi lét tisztelete is. Magyarországon a hatvani kórház viseli nevét. Életét több film is feldolgozta, legutóbb 2009-ben az Albert Schweitzer – Egy élet Afrikáért című német-dél-afrikai alkotás.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­nyár
Múlt-kor magazin 2020

• Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
• Főszerkesztői köszöntő
• Az erotika stílusa: Josephine Baker
• A kis magyar–osztrák háború és következményei
• Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
• Erdélyi életstratégiák Trianon után
• A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
• A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
• Erdélyi fatányéros orosz jazzel