Milyen veszélyek fenyegették a hétköznapi embereket a középkorban?
2024. február 25. 13:20 Múlt-kor
Korábban
„Lelkünk megrontói”
„A romlást hozó elvetemült, már régóta gyökeret vert eretnekség, amely Toulouse vidékén folyvást terebélyesedik, nem szűnik meg magzatait, ezeket az igazi szörnyetegeket világra hozni” – írta kissé túlzóan 1208-as levelében III. Ince pápa.
A középkor évszázadai során azokat tekintették eretneknek, akik a keresztény egyház tanításaival ellentétesen gondolkodtak.
Ezen emberektől többnyire távol állt az istentagadás, olykor csupán néhány egyházi tézist gondoltak újra, nagyobb hangsúlyt fektettek az Újszövetség tanaira vagy az erkölcsi tisztaságra, elítélték a hivalkodó gazdagságot, vagy éppen azt hirdették, hogy a Föld körül nem foroghat a Nap.
A 12. századtól már gyakorlatilag bárkire ráfoghatták, hogy eretnek, aki valamiért szúrta az egyházi és világi hatóságok szemét: így váltak „eretnekké” többek között a leprások, a „szodomiták”, a prostituáltak és a zsidók is.
XXII. János pápa a Balkán-félszigeten elterjedt, a többek között a Szűz Mária-tiszteletet elutasító bogumil mozgalom tagjainak szó szerinti kiirtására szólította fel II. István bosnyák bánt.
Még rosszabbul jártak a dél-franciaországi Albi városából kiinduló eretnek szekta tagjai, a katharok, ellenük ugyanis szabályos keresztes hadjáratot folytattak, amely 1209-ben Béziers városában közel 7 ezer ember halálát követelte.
Az eretnekség vádjával elítélt hívőknek a 11. századtól kezdve gyakran máglyahalál lett a sorsa. Megbecsülni sem tudjuk, hány, eretneknek kikiáltott ember lelete halálát ezekben az időkben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap