2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Milliók lemészárlása után a II. világháború egyértelmű győztese lett Sztálin

2020. március 5. 13:01 MTI

Terror és háború

A teljhatalom birtokában a húszas évek elején bevezetett, a szabad versenyt megengedő NEP-rendszert erőltetett iparosításra épülő, szigorú tervgazdálkodással cserélte fel. A kényszerkollektivizálás során felszámolták a “kulákságot”, és mire 1933-ra befejeződött a kolhozrendszer kiépítése, milliók haltak éhen.

A világ első “szocialista” államában tobzódott a tömegterror, folytak a kivégzések, megteltek a munkatáborok, és mindez “a népek bölcs vezérének” kritikátlan magasztalásával, személyi kultuszával párosult. A sztálini diktatúra milliók életét követelte, és további milliók életét nyomorította meg.

Külpolitikájában Sztálin előbb a fasizmus elleni összefogásra, majd 1939-től a Molotov-Ribbentrop paktum révén is a hitleri Németországgal való jó viszonyra törekedett, de a német támadást ezzel csak késleltetni tudta.

A második világháborúban ő irányította az ország védelmét, és a fasizmus fölött rendkívül súlyos, több mint húszmilliós emberáldozat árán kivívott győzelem tovább erősítette kultuszát.

A szövetséges antifasiszta hatalmak teheráni, jaltai és potsdami konferenciáján részt vett a világ újrafelosztásában: a Szovjetunió világhatalom lett, és a nyugati országok csendes asszisztálásával saját társadalmi rendszerét kényszerítette az általa felszabadított, egyúttal megszállt országokra.

Ám miközben “kis Sztálinok” kerültek hatalomra Berlintől Szófiáig, az atomhatalommá vált Szovjetunióban deportálták a németekkel való kollaborálással vádolt népeket, a hazatért hadifoglyokat, és továbbra is milliók tűntek el a Gulagon.

A generalisszimusz 1953. március 5-én halt meg. Bűneit, személyi kultuszát 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán Nyikita Hruscsov, a párt akkori főtitkára tárta fel.

A következő főtitkárok idején Sztálin megítélése hullámzó volt: amíg Leonyid Brezsnyev idején inkább történelmi érdemei domborodtak ki, Mihail Gorbacsov 1985-ös színre lépésétől a 90-es évekig újra a véreskezű diktátor képe volt az uralkodó.

A Szovjetunió felbomlása után Oroszországban a Sztálinról és rendszeréről alkotott felfogás újra színesedni kezdett.

A közvélemény-kutatások szerint sokak számára a diktátor “kemény, embertelen zsarnok volt, akinek a kezén sok millió ártatlan ember vére szárad”, a társadalom egy jelentős része azonban úgy véli, hogy “a Sztálinnak tulajdonított hibáknak, bűnöknek nincs különösebb jelentőségük, a lényeg, hogy vezetése alatt győztesen került ki az ország a Nagy Honvédő Háborúból”.

Egy 2008. decemberi közvélemény-kutatás szerint Sztálin a harmadik legjelentősebb orosz történelmi személyiség az oroszok szemében (a rangsorban csupán Alekszandr Nyevszkij, a legendás 13. századi herceg és Pjotr Sztolipin, II. Miklós cár földreformot végrehajtó miniszterelnöke előzte meg).

2010-ben, a világháborús győzelem 65. évfordulóján Sztálin-portrékat ragasztottak ki több oroszországi és ukrajnai városban, és mellszobrokat is állítottak a tiszteletére.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Sztálin Szuren Szpandarjan örmény bolsevik mozgalmárral 1915-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)Sztálin Franklin Roosevelt amerikai elnökkel és Winston Churchill brit miniszterelnökkel a teheráni konferencián, 1943. november (kép forrása: history.navy.mil)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár