Megfelezhették Kongó lakosságát II. Lipót gyarmatosításról szőtt álmai

2018. november 15. 13:53 Múlt-kor

Ha a múltban elkövetett népirtások gondolunk, akkor valószínűleg nem a napjainkban leginkább a söreiről híres Belgium fog eszünkbe jutni elsőre. Pedig a kis nyugat-európai ország – és méginkább annak néhai uralkodója, II. Lipót – nevéhez kötődik a gyarmatosítások történetének egyik legsötétebb fejezete: Kongó brutális kizsákmányolása.

Korábban

A személyes gyarmat

Kezdetben semmi nem utalt arra, hogy a belga király egykor majd több millió ember haláláért lesz felelős. II. Lipót fiatalkorában magas színvonalú nevelést kapott és miután apja halála után, 1865-ben megörökölte a trónt, a korszellemnek megfelelően viszonylag ritkán szólt bele a kormányzás kérdéseibe. Hosszú, 44 évig tartó uralkodása során Belgiumban bevezették az általános választójogot, felléptek a gyermekmunka ellen és jelentősen fejlődött az oktatási rendszer.

Mindazonáltal Lipót határozott politikai elképzelésekkel bírt, és ha ritkán is, de tett kísérleteket arra, hogy az általa helyesnek vélt irányba fordítsa Belgiumot. Ezek a kísérletek azonban jellemzően nem vezettek sikerre. Kudarcot vallott például a király azon törekvése, hogy az uralkodói jogokat kibővítve vétójogot szerezzen magának a megválasztott kormánnyal szemben és a belga semlegességet garantálni hivatott, a király által egész életében sürgetett hadseregreformra is csak Lipót uralkodásának legvégén került sor.

Volt azonban egy terület, ahol kétségtelenül sikerült megvalósítania elképzeléseit. A királynak meggyőződése volt, hogy Belgium csak akkor válhat igazán erős országgá, ha más európai államokhoz hasonlóan gyarmatokat szerez magának. Lipót erre a célra elsőként az akkor spanyol gyarmatnak számító Fülöp-szigeteket nézte ki, és előrehaladott tárgyalásokat is folytatott erről a spanyol királynővel. II. Izabellát azonban 1868-ban megfosztották trónjától, így Lipót terve is sírba szállt.

A belga király figyelme ekkor fordult Afrika felé. Megalapította a Nemzetközi Afrika-szövetséget, amely deklarált célja az afrikai felfedezések támogatása és különféle humanitárius tevékenységek végzése volt, a valóságban azonban egy magánvállalatról beszélhetünk, amely a Kongó-folyó menti területek megszállását célozta. A társaságon keresztül II. Lipót komoly támogatásban részesítette az Afrika akkor még feltáratlan szívébe induló Henry Stanley és Dr. David Livingstone vezette expedíciót is.

A belga király terve ettől kezdve a tervek szerint haladt és egyre inkább felépítette maga körül az Afrikába civilizációs fejlődést hozó emberbarát képét a nemzetközi közvélemény szemében. Ezzel párhuzamosan a hatalmas kiterjedésű Kongó egyre inkább a nemzetközi politikai célkeresztjébe került. Az utolsó, még nem gyarmatosított afrikai terület (ha a függetlenségét ekkor még megőrizni képes Etiópiát nem számítjuk) számos nagyhatalom érdeklődését is felkeltette, elsősorban Portugália, Franciaország és – részben a francia törekvésekre válaszul – a Brit Birodalom is igyekezett érvényt szerezni területi követeléseinek.

A feszültségek békés rendezésére 1885-ben összegyűlt berlini konferencia során a házigazda Németország játszotta a főszerepet. Bismarck igyekezett kijátszani egymással szemben a rivális nagyhatalmakat, érdekei pedig rövidesen találkoztak II. Lipót törekvéseivel: a konferencia egy salamoni döntéssel egyik nagyhatalom javára sem ítélt, hanem létrehozta a Kongói Szabadállamot, amelyet a Nemzetközi Afrika-szövetség – ténylegesen pedig annak „többségi tulajdonosa”, II. Lipót – felügyelete alá helyezte.

következő oldal 1 / 2