Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
2024. augusztus 13. 14:20 Forisek Péter
Korábban
Magasba emelt hajók
Szürakuszai védelmi rendszere az i. e. V. századtól kezdve épült. A várost nemcsak vastag falrendszer, hanem erődök és bástyák sokasága védte, a kikötőt pedig a korszak egyik legerősebb flottája őrizte.
Marcellus az első időszakban a tenger felől akarta bevenni a várost, ezért a hajókról indítottak támadásokat. A hajókra faltörő gépeket szereltek, Plutarkhosz szerint nyolc hadihajót egymáshoz rögzített, és azokon óriási gépeket állíttatott fel.
A város lakói már elveszettnek hitték magukat, amikor Arkhimédész is bevetette a saját hadigépeit. Egyrészt maga is óriási kőhajítókat épített, amelyek folyamatosan kőzáport zúdítottak a római flottára, így rongálva meg, illetve süllyesztve el a hajókat. Másrészt különféle, a falakhoz erősített romboló- és emelőszerkezetekkel tartóztatta fel a hadigályákat.
A falak tetejére erősített gerendákat a védők kifordították, amitől azok a magasból nagy erővel a hajók fedélzetére zuhantak, és összezúzták azokat.
Más hajókra nagy erővel hatalmas vastüskéket engedtek, amelyek a fedélzetbe csapódva foglyul ejtették a hajót, majd egy emelőszerkezettel a magasba emelték és a sziklákhoz csapták, vagy visszaengedték a tengerbe.
Olykor a Szürakuszai falait támadó hajók feldöntésére használt szerkezettel az ostromlók soraiból egy-egy katonát is az égbe repítettek
Arkhimédész itt a hadászatban alkalmazta korábbi, a csigákkal és a csigasorokkal kapcsolatos megfigyeléseit. Még a háború előtt azzal ejtette bámulatba II. Hierónt, hogy a tengerparton egy olyan csigasort állított fel, amely áttételek segítségével lehetővé tette, hogy Arkhimédész egymagában kihúzza a sekély vízbe a szürakuszai flotta zászlóshajóját. Egy másik alkalommal azzal kérkedett, hogy ha a zsarnok mutatna neki egy szilárd pontot, akkor még a Földet is kimozdítaná a helyéről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap