Már lemondása előtt is botrányok övezték VIII. Eduárd brit király szerelmi életét
2023. december 29. 17:57 Múlt-kor
Korábban
Hölgykoszorúban
Eduárdra mindenesetre mély benyomást gyakorolt az első szexuális élmény, mert attól kezdve nem csillapodó étvággyal vetette bele magát az újabb és újabb kalandokba. Választottjai általában idősebb és férjezett nők voltak. Még 1917-ben lobbant szerelemre Marion Coke iránt, aki Leicester earlje örökösének volt a felesége.
Sok időt töltöttek együtt, olyannyira, hogy a férj figyelmeztette Eduárdot, hogy szíveskedjen távol maradni a feleségétől. Marion Coke pedig úgy tűnt, hogy nem hajlott a románcra, és nem szándékozott felborítani a családi békét. A nő egyébként tizenkét évvel idősebb volt Eduárdnál, és amikor a trónörökös elkezdett érdeklődni iránta 1917-ben, már négy gyermek édesanyja volt.
Sybil Cadogan
A következő kiszemeltje Sybil Cadogan, Henry Cadogannak, Chelsea vikomtjának a lánya, Eduárd húgának, Mária hercegnő udvartartásának egyik tagja volt, akivel már a franciaországi kiküldetése előtt is többször találkozott. A kapcsolatuk annyira előrelépett, hogy a lány 1917 júniusában egy olyan táviratot küldött a szüleinek, amelyben arról írt, hogy Eduárd eljegyezte, és hogy egy eljövendő királynét köszönthetnek a családban.
Sybil Cadogan kiváló golfjátékos hírében állt, ami erőteljes személyiséggel párosult, így elnyerte Eduárd tetszését, aki egy estélyen két órán keresztül táncolt vele. 1917-ben azonban Sybil Cadogan mégis elfogadta Eduárd egyik régi barátjának, és egykori oxfordi iskolatársának, Edward Stanleynek a házassági ajánlatát. Bár a kapcsolatuk gyorsan véget ért, Eduárddal barátok maradtak.
Természetesen nem múlt el úgy az év, hogy ne talált volna a walesi herceg újabb társaságot. A következő nő az életében Rosemary Leveson-Gower, Sutherland hercegének a lánya volt. Rosemary ismert társasági szépség hírében állt, aki szívesen vett részt házon kívüli kikapcsolódásokon is.
Rosemary Leveson-Gower (balról a második) más nemes hölgyek társaságában 1913-ban
Egyes szerzők szerint már-már a házassági ajánlatig is eljutottak, ám a szülők ellenezték a dolgot. Mária királyné ugyanis attól tartott, hogy Rosemary vére „szennyezett”, mert a felmenői között többeknél lépett fel mentális probléma, vagy őrültség. Állítólag Eduárd sosem bocsátott meg az apjának, mikor keresztbe tettek a szándékainak. Rosemary mindenesetre 1919-ben házasságot kötött William Warddal, Dudley earljével, ám a walesi herceggel megmaradt jó viszonyt jelzi, hogy legidősebb fiuknak Eduárd lett a keresztapja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.