Már a honfoglalás előtt megkezdődött a magyar-görög kapcsolatok hosszú históriája

2021. március 25. 15:51

A magyar-görög kapcsolatok története messzire nyúlik vissza, azokba az időkbe, amikor a magyar törzsek még nem telepedtek le a Kárpát-medencében. Magyar vezérek, fejedelmek, hercegek keresztelkedtek meg Konstantinápolyban, olvasható a Körtánc füzetek magyarországi görögökről szóló, Caruha Vangelió által összeállított részében.

Korábban

A honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig

Az óbizánci feljegyzés a magyarokról Arethasz érsektől való, aki 902-ben Bölcs Leó (VI. León) császár jelenlétében tartott asztali beszédét ezzel a mondattal fejezte be: „A türkök, ez a nép, melyet míg fel nem használtunk, nem is ismertünk, kezeskednek szavaimról”. Bölcs Leó (886-912) „Taktika” című munkájában pedig részletesen leírta a türk harcmodort. (A 10-11. századi bizánci forrásokban türköknek is nevezik a magyarokat.) Bölcs Leó fia, Bíborbanszületett Konstantin (VII. Kónsztantinosz) „De administrando imperio” (A birodalom kormányzása) című munkájában többször is foglalkozik velük. A türkök népének eredetéről, és származásáról szóló fejezetben többek közt ezeket írja a honfoglalásról: „Ez előtt az Árpád előtt a türköknek más fejedelmük sohasem volt, s ettől fogva mindmáig ennek a nemzetségéből lesz Turkia fejedelme. Néhány év múlva a besenyők rátörtek a türkökre, és fejedelmükkel, Árpáddal együtt elűzték őket. A türkök tehát megfutamodván, földet kerestek, ahol megtelepedhetnének, s odaérkezvén elűzték Nagy Moravia lakóit, s megszállták azok földjét, amelyen a türkök most is mindmáig laknak.”

Bíborbanszületett Konstantin egyeduralkodása elején (944 körül) a Bizánci Birodalom és a magyarok között létrejött ötévi békeszerződés megpecsételéseként magyar előkelők érkeztek Konstantinápolyba, s ott keresztény patríciusokká lettek. Ioannész Szkülitzész (latinosan: Iohannes Scylitzes) krónikaíró szerint ez történt:

„A türkök mindaddig nem hagytak fel azzal, hogy betörjenek a Római Birodalomba, és pusztítsák, amíg nem érkezett Konsztantinosz (Konstantinápoly) városába vezérük Boloszudész (Bulcsú), azt színlelve, hogy keresztény hitre tér. Megkeresztelték, a medencéből Konsztantinosz császár emelte ki, kitüntették a patríciusi címmel, és sok kincs ura lett, aztán hazatért. Nem sokkal később Gűlasz (Gyula) is fölkeresi a császárvárost, maga is egy türk vezér, s megkeresztelkedik. Ő is ugyanezekben a megtiszteltetésekben és ajándékokban részesült. Magával vitt haza egy Hierotheosz nevű, jámborságáról ismert szerzetest, akit Theophilaktosz (Theophülaktosz konstantinápolyi pátriárka) Turkia püspökévé szentelt. Ez aztán ott sok embert térített a barbár tévelygésből a kereszténységre...”

Cáfolhatatlan történelmi tény tehát, hogy Hierotheosz görög szerzetes volt a magyarok első keresztény püspöke. Tevékenységét eredményesen főként a délkeleti területeken fejtette ki. Bár Hierotheosz a nagy egyházszakadás (1054) előtt lett a magyarok püspöke, érdemes megjegyezni, hogy az első kolostorok az egyházszakadás után is görög barátokkal népesültek be. A Szent Gellért-legenda szerint Ajtony vezér „Maros városában monostort épített Keresztelő Szent János tiszteletére. Apátot helyezvén abba, görög barátokkal, az ő törvényük és szertartásuk szerint.” Annak bizonyítéka, hogy az Árpád-ház uralkodása idején nem csak délkeleten, hanem az egész országban létesültek görög kolostorok-monostorok, az a Szent Istvántól való görög nyelvű oklevél, a veszprémvölgyi alapított görög monostorról, amely Kálmán király másolatában (1109-es keltezéssel) maradt ránk:

„Az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Én, István, keresztény s egész Hungria királya, miután létesítettem, felállítottam és berendeztem a szentséges Istenanya veszprémi, érseki monostorát, s összegyűjtöttem benne apácák seregét a magam, nőm és gyermekeim, valamint egész Pannónia lelki üdvéért, így rendelkezem. Ajándékozok ennek a monostornak 9 falut földestül együtt...”

Annak ellenére, hogy Szent Istvántól kezdve Róma felé orientálódott a magyar állam, az ortodoxia elterjedéséről a középkor folyamán közvetett, de megbízható adatokkal rendelkezünk. Ilyen bizonyíték III. Ince pápa levele, amelyet I. Imre magyar királyhoz intézett 1204-ben. Ebben a levélben szemrehányást tett, amiért az országban csak egy latin kolostor van számos görög kolostorral szemben. Ilyen, okiratokból is ismert 13. és 14. századi kolostorok voltak például a Szent Panteleimón Dunapentelén (a mai Dunaújvárosban), és Szent Demeter kolostora Szávaszentdemeteren.

Köztudott, hogy a magyar Szent Korona két részből áll: az alsó részt (Corona Graeca) VII. Dukasz Mihály (VII. Mikhaél) bizánci császár küldte ajándékul 1075 körül a magyar udvarnak. Ennek előtte pedig Monomakhosz Konsztantinosz (IX. Konstantin) adományozott egy rekeszzománcos aranykoronát a magyar udvarnak.

A görög és a magyar előkelőket számos házassági kötelék is egymáshoz fűzte. Emeljük ki most a legfontosabbakat: Szent László király II. Ióannész Komnénosz (II. János) császárhoz adta feleségül leányát, Piroskát, aki Konstantinápolyban az Irini (ókorias kiejtés szerint: Eiréné) nevet kapta. Az ortodox egyházban a mai napig szentként tisztelik. Iriniről (Eirénéről) sok magasztos hangvételű történelmi és irodalmi mű íródott, Ióannész Kinnamosz történetíró Epitomé című munkájában például ez olvasható:

„A rómaiak és a Duna fölötti vidéken lakó hunok között háború tört ki a következők miatt. Lászlónak, Pannónia királyának két fiúgyermeke volt, Álmos és István (valójában összekeverte a krónikaíró a családi kapcsolatokat). Miután apjuk meghalt, István, az idősebb ragadta magához az uralmat. A másik földönfutóként a császár elé járult. Az a szokás ugyanis a hunoknál, ha meghal az uralkodójuk, s fiúgyermekek maradnak utána, a testvérek egyetértenek, s kölcsönös jóindulattal vannak egymás iránt egészen addig, amíg fiúgyermek nem születik annak, amelyik a trónt örökölte, fia születése után azonban semmiképpen sem tűri, hogy öccsei az országban maradjanak, csak ha megvakították őket. Emiatt jött Álmos a császárhoz. Ő szívesen látta s szeretettel fogadta. Ioannész császárnak ugyanis éppen Eiréné, László leánya volt a felesége, igen alázatos s az erény magas fokára jutott asszony. Nem hagyott gyermekeire, s nem tékozolt fölösleges ékszerekre s fényűzésre semmit abból, amit férjétől, a császártól vagy az állami jövedelmekből kapott. Egész élete abban telt el, hogy jót tett azokkal, akik valami szükségükben hozzá fordultak. Monostort is alapított Bizáncban a Mindenható tiszteletére, ez szépsége és nagysága miatt a legjelesebbek közé tartozik. Ilyen volt a császárné.” (Kapitánffy István fordítása)

V. István leányát, Annát II. Andronikosz (II. András) császár vette feleségül. István anyja, Margit-Mária, (IV. Béla felesége) viszont I. Theodorosz (I. Teodor) bizánci császár leánya volt.

következő oldal 1 / 4