Máig nem sikerült megfejteniük a tudósoknak a minószi könyvelők írását
2024. június 14. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Védekezés nélkül
Hogyan hiányozhattak viszont egy ilyen bonyolult építményből a védőfalak? „Gyakran úgy tartják, hogy a minósziak békések voltak. Azonban jobb magyarázat a kérdésre, hogy nem volt okuk arra, hogy azt feltételezzék, valaha támadás éri őket” – magyarázza Anna Jasink.
„Miután kiterjesztették uralmukat a közeli szigetekre, a Kikládokra, egyfajta védelmi vonalként használták azokat. Valószínűleg amikor a mükénéiek megszerezték a sziget feletti politikai hatalmat i. e. 1450 körül, a minószi flotta már nem volt olyan helyzetben, hogy megvédhesse magát.”
Thészeusz a Minótaurosz legyőzése után egy Kr. u. 1. századi római festményen
Ezt megelőzően a krétaiak előnyben voltak szomszédjaik technikai elmaradottsága miatt. Ők voltak például az elsők, akik átalakították a kezdetleges bárkákat, amelyekkel a partok mentén hajóztak, nagy kereskedő- és hadihajókká: hajógerincet illesztettek hozzájuk, magasabb mellvédeket és két kormánylapátot szereltek fel rájuk, amelyekkel még gyorsabbá és félelmetesebbé tették őket − főként a kalózok számára, akiket a partok mentén élőktől követelt „adókért” cserébe kiűztek az Égei-tengerről.
A tenger nagyon fontos szerepet játszott a krétaiak életében, ezért a paloták falain, az edényeken és ékszereken is számos alkalommal ábrázolták a nagy kékséget és annak lakóit.
A minószi házak falai hatalmas festett akváriumokká változtak, amelyeket kagylók, korallok, polipok és főként delfinek népesítettek be – azok a lények, amelyeket a festők az Égei-tengerben úszva láthattak.
A sors iróniája, hogy éppen az imádott tengerből érkezett az a hatalmas pusztítás, amelyet egy vészjósló hullám jelzett előre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap