Így buktak el az iráni sivatag ősi városai
2024. március 10. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Amikor a „leégett város” még állt
Tosi és munkatársainak radiokarbonos kormeghatározáson alapuló vizsgálatai szerint Sor-i-Szoktha városát i. e. 3200 körül alapították, nagyjából a mezopotámiai városokkal egy időben. A településnek a becslések szerint 20 ezer lakosa lehetett, azaz több, mint a mezopotámiai Ummának vagy az Indus-völgyi Mohendzsodárónak.
Egy közeli sekély tó biztosította a lakosság vízellátását, amely elégséges maradt a város történetének mintegy másfél ezer évében. Sor-i-Szoktha a legnagyobb kiterjedését i. e. 2700 körül érte el, és i. e. 1800 körül hagyták el. A településtől nyugatra található temető 25–40 ezer ókori sírt tartalmaz, de az ásatást vezető Manszúr Szaddzsádi becslései szerint a végső szám akár 200 ezer is lehet.
Stein Aurél 1909-ben
Bármilyen furcsán hangzik, de egyelőre nem tudjuk, hogy a „leégett várost” hogy hívták az ókorban. Brit kutatók egy része felvetette, hogy a sumer forrásokban emlegetett Aratta lehetett Sor-i-Szoktha, de Juszef Madzsidzadeh iráni régész bebizonyította, hogy az ott található adatok valójában a Sahdadnál feltárt településre igazak.
Sor-i-Szoktha házai téglákból épültek, méretes palotái persze különböztek a fazekassággal és fémmegmunkálással foglalkozó, vagy a helyi javak előállításában részt vevő kézművesek házaitól.
A lakosok többsége egyszobás házakban élt, csak kevesek engedhették meg maguknak a hat vagy nyolc szobás épületeket. Számtalan raktárhelyiséget is feltártak, amelyekben több, Mezopotámiában gyártott pecsétet is találtak a régészek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Lumbini buddhista szobrai
- Féllábbal is a színpad sztárja maradt
- Kezdetben még nagy felháborodást keltett Claude Monet festészeti stílusa
- Biedermeier mindennapok címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
- Munkácsy Mihály Golgotája a Szépművészeti Múzeumban lesz látható
- Rodin utánzójának tartották, de egyedi líraiság jellemezte Camille Claudel szobrait
- Új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban
- A magyar népi kultúra kincseivel várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása
- Picasso egyik alkotása lehet a hatvan éve egy pincében megtalált festmény
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.