2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Így buktak el az iráni sivatag ősi városai

2024. március 10. 16:05 Múlt-kor

A fémmegmunkálás ókori központja

A Dast-e Lut nyugati részén, Kermántól 75 km-re keletre fekszik Sahdad, amely még Sor-i-Szoktha ókori városánál is régebben népesült be, a i. e. 5. évezredben.

Ennek ellenére csak a 3. évezredtől kezdett felemelkedni, párhuzamosan a mezopotámiai városokkal, és a velük folytatott kereskedelem volumenének megnövekedésével. Ali Hakemi vezetésével először 1968 és 1977 között kezdték el a régészek feltárni.

Bár Sahdah esetében a fémművesség játszott kiemelkedően fontos szerepet, a távolsági kereskedelemben hasonló áruk cseréltek gazdát, mint Sor-i-Szoktha esetében. Ezüst, lazúrkő, ólom és türkiz került elő nagy mennyiségben, és ezek egy jelentős részét szintén Afganisztánból szerezték be, de előkerültek a távoli Indiai-óceánból származó kagylók is.

A legárulkodóbb jele a fejlett fémművességnek az a 90×90 méteres meddőhányó, amelyet a város közelében találtak, és amely a rézfeldolgozás során keletkezett kohósalakból keletkezett. A legismertebb sahdadi lelet egy fém lap, amely i. e. 2400 körülre datálható.

A gúla alakú, 135 mm magas, és 21 mm széles leleten egy férfi és egy női alak látható, utóbbi egy ajándékot vesz át, körülöttük pedig két oroszlán és egy bika található, felettük a napkoronggal.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Egy helyi férfi pihen tevéivel a Dast-e-Lut sivatagbanStein Aurél 1909-benSor-i-Szoktha házaiKarneolból és lazúrkőből készült nyaklánc aranydíszekkel a mezopotámiai Ur városából. A Hindukusban bányászott lazúrkövet a „leégett városban” dolgozták fel kisebb darabokká, mielőtt Mezopotámiába szállították.Egy Sor-i-Szokthánál előkerült kerámiaedényTájkép a Dast-e-Lutból. A klímaváltozás nagy valószínűséggel jelentős szerepet játszott a városok elnéptelenedésében.
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár