Húsz kutyaszán veszélyekkel teli szérumfutása mentette meg a karanténba zárt, diftériás gyermekeket

1925 hideg telén az Egyesült Államokhoz tartozó nyugat-alaszkai Nome inuit régióban hatalmas diftériajárvány ütötte fel a fejét. A térség egyetlen orvosa, Curtis Welch – miután 1924 nyarán a rendelkezésére álló nyolcezer egységnyi diftéria elleni oltás szavatossága lejárt – újakat rendelt, ám azok nem érkeztek meg időben, a hó már majdnem teljesen elzárta a térséget, a tengeri kikötő pedig befagyott. Az ellenszer nélkül Nome városának karanténba zárt gyermekeire a biztos halál várt.

Miután rádió segítségével segítséget kért, megszervezték a „mentőexpedíciót”. Az 1085 kilométer távolságra lévő Nenanából (idáig tudták elvinni vonattal az anyagot Anchorage-ból) húsz kutyaszáncsapat összesen százötven kutyás váltójával indult meg az ún. szérumfutás, mivel már csak ily módon lehetett megközelíteni az elzárt települést.

Az igényelt szérummennyiség repülőgépes célba juttatása akkoriban nem volt kivitelezhető az extrém hideg (mínusz 46-52 °C) és a viharos szelek miatt, az Anchorage-ban lévő egyetlen repülő motorja például be sem indult.

A kutya vezet

A főként a postai szolgálat legjobb embereiből szervezett csapatoknak szélsőséges időjárással, kemény faggyal, hóviharokkal, fagyási sérülésekkel és számos kommunikációs nehézséggel kellett szembenézniük. A szérumfutás január 27-én vette kezdetét. Az első napon útnak induló szán négy kutyát veszített aznap, míg az őt követő hajtónak odafagyott a keze a szánhoz, és forró vizet kellett rá önteni, hogy el tudja engedni. Egy másik kutyaszán pedig útja során rénszarvasokkal ütközött.

Végül öt és fél nap után, 1925. február 2-án hajnali fél hatkor a Balto nevű szibériai husky „vezette” szán ért be a célba a 300 ezer egységnyi, mintegy kilenc kilós, textilbe és egy fémhengerbe zárt csomaggal, megmentve több száz ember életét. A norvég Gunnar Kaasen hajtó kutyái kihagytak egy pihenőpontot, így hamarabb értek be a következő állomásra, ahol még nem készült fel a következő szán, így Baltóék folytatták az utat, egészen Nome-ig.

85 kilométert tettek meg aznap, akkora ködben, hogy Kaasaen sokszor a kezéig sem látott, így teljes egészében vezérkutyájára kellett hagyatkoznia. Az ő útjuk sem volt izgalom nélküli, egy alkalommal például kis híján odaveszett a szállítmány, amikor a szán felborult. Kaasaen pedig súlyos fagyási sérüléseket szenvedett a kezén, amikor kiemelte a hóból az oltóanyagot. Meg kell ugyanakkor említeni a szintén norvég származású Leonhard Seppala és vezérkutyája, Togo nevét is, akik két nappal korábban a szérumfutás leghosszabb (146 km) és legveszélyesebb szakaszát teljesítették.

Az esemény bejárta a világsajtót, s nagy lendületet adott a védőoltások elterjesztéséért folytatott kampánynak. Az, egy számi felfedezőről elnevezett Balto szobra ma a New York-i Central Parkban áll. 

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
• „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
• 10 tény a Mona Lisáról