Hogyan szorította ki Sztálin a hatalomból Trockijt?
2018. december 6. 11:30 Múlt-kor
Korábban
A végső leszámolás
Trockij elsőként Törökországba utazott (az Iljics nevű gőzősön), majd a következő években megjárta Franciaországot, Norvégiát és Mexikót is. Száműzetése alatt végig a „szovjetdemokrácia” mellett és Sztálin politikája ellen kampányolt, amely – mint kifejtette – a „teljes összeomláshoz” fog vezetni.
Sztálin attól tartott, hogy egy háborús konfliktus esetén a száműzött ellenzéki vezető eredményes propagandát fejthetne ki a Szovjetunióval szemben, ezért 1939 márciusában kiadta a parancsot Trockij likvidálására.
1940. május 24-én, hajnali 4 órakor ismeretlenek tüzet nyitottak Trockij Mexikóváros elővárosában található villájára, de csak a forradalmár unokája, Szeva lába sebesült meg a támadásban.
Ekkor lépett akcióba Ramón Mercader, a szovjet hírszerzés ügynöke, aki már korábban – magát egy belga diplomata fiának, Jacques Mornardnak kiadva – kapcsolatot létesített egy Trockij házába bejáratos hölggyel. Mercader a merényletet követően egyre többször jelent meg az ellenzéki vezér villájában, és bár eleinte kerülte a kapcsolatot Trockijjal, 1940. augusztus 17-én megkérte, véleményezze egyik írását. Trockij habozva, de beleegyezett és több változtatást is javasolt. Augusztus 20-án Mercader visszatért a kijavított szöveggel. „Nem tetszik nekem, ahogy kinéz. Vigyázzon jobban az egészségére” – javasolta a feltűnően izgatott ügynöknek Trockij, majd dolgozószobája íróasztalánál elkezdte olvasni az írást. Mercader megállt a válla fölött. Esőkabátja alól egy jégcsákányt húzott elő, és leütötte Sztálin legnagyobb ellenségét. Másnap estére Trockij belehalt sérüléseibe.
Az amerikai trockisták kérését, hogy a holttestet az Egyesült Államokba szállítsák, megtagadták a hatóságok, így Trockijt végül mexikói házának kertjében temették el. A Pravda augusztus 24-én a következő szavakkal búcsúztatta: „A sírba távozott az az ember, akinek nevét átokkal és megvetéssel emlegetik a dolgozók az egész világon.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.