2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hatalmas összegért keltek el Napóleon pisztolyai

2024. július 8. 11:20 MTI

Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért (664 millió forintért) keltek el vasárnap a Párizs közelében lévő fontainebleau-i kastély mellett megrendezett árverésen – számolt e róla a BBC News.

Napóleon
Kép forrása: Facebook / Radio Daima

A fadobozban elhelyezett két, arannyal és ezüsttel berakott, valamint Napóleon portréjával díszített pisztoly a párizsi fegyvergyártó, Louis-Marin Gosset műhelyében készült, és előzetesen 1,2-1,5 millió euróra (470-590 millió forintra) becsülték az árukat.

A Osenat árverési ház aukcióján a történelmi ereklyét egy ismeretlen licitáló vásárolta meg.

A relikviát azonban a közelmúltban a francia kulturális minisztérium nemzeti kincsnek nyilvánította, amivel azt is megakadályozta, hogy külföldre kerüljön.

A rendelkezés nyomán a francia kormánynak 30 hónapja van arra, hogy ajánlatot tegyen a licitálást megnyerő vásárlónak a pisztolyokra.

A fáma szerint Napóleon a kudarcot vallott oroszországi hadjáratot követően, 1814. április 12-ének éjjelén a fontainebleau-i kastélyban ezekkel a pisztolyokkal akarta kioltani saját életét, ám Armand de Caulaincourt tábornok, aki részt vett az orosz hadjáratban, kivette a puskaport a fegyverekből.

Napóleon ezért mérget vett be, de túlélte.

A pisztolyokat Napóleon később Caulaincourt-nak ajándékozta, akitől később utódai örökölték.

A vásárló a fegyverek eredeti dobozát is megkapta, valamint több kiegészítő kelléket, köztük egy puskaportartót és töltővesszőket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A megtört császár fontainebleau-i lemondása után
Legfrissebb
Legolvasottabb
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár