Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
2024. augusztus 5. 18:05 Múlt-kor
Korábban
15 perc a CT-ben
A kutatókat és a közvéleményt legalább ennyire foglalkoztatta, hogyan nézett ki a rejtélyes gyermekfáraó, s hogy esetleg tényleg színesbőrű volt-e. A testet elsőként Carter és csapata vizsgálta meg röviddel a sír feltárása után, de az archeológust és Lord Carnarvont inkább a múmiára helyezett amulettek és ékszerek érdekelték.
A 2005-ös vizsgálatok előtt mindössze kétszer: 1968-ban a Liverpooli Egyetem, 1978-ban pedig a Michigani Egyetem kutatóinak adatott meg, hogy felnyissák a szarkofágot és megvizsgálják a múmiát.
Záhi Havvász a CT mellett
Tutanhamon mellszobrán és a fáraó arcának rekonstruálásán francia, amerikai és egyiptomi kutatók, köztük törvényszéki orvos szakértők, fizikai antropológusok és művészek dolgoztak a National Geographic Societyvel együttműködésben, a munkát Havvász irányította és ő tette közzé a vizsgálatok eredményét.
„Amikor 2005 januárjában először megpillantottam a múmia arcát, tudtam, hogy konzerválni kell, mivel a sírba naponta átlagosan belépő ötezer ember jelenléte miatt előbb-utóbb csak por maradhat belőle” – adott magyarázatot Havvász arra, hogy miért kellett kiemelni a szarkofágból a gyermekmúmiát. „Az egyetlen jó dolog a múmiában az arca. Meg kell óvnunk” – fűzte hozzá akkor.
A Howard Carter által 1922-ben talált Tutanhamon-fejszobor
Tutanhamon összesen 15 percig tartózkodott a CT-ben, ezen idő alatt mintegy 1700 digitális keresztmetszetű képet készítettek a múmia feje búbjától a lábujjáig. A francia csapatot Jean-Noël Vignal törvényszéki antropológus, a Centre Technique de la Gendarmerie Nationale munkatársa vezette. A szakember megállapítása szerint a koponya egy 18-20 éves korában elhunyt, a kaukázusi rassz jellegzetességeivel rendelkező férfié.
Az Élisabeth Daynés francia szobrász által készített mellszobor
Vignal és kollégái meghatározták a fáraó száját és állát, az orrlukakból pedig az orr formáját és méretét, sőt arra is képesek voltak, hogy megállapítsák Tutanhamon arcbőrének vastagságát is. Ezek alapján Vignal műanyag koponyát készített, amit Élisabeth Daynès szobrásznak küldtek tovább, ő alkotta meg a fáraó agyagból készült élethű arcát.
Daynès két, még Tutanhamon életében készült faszobrot is felhasznált munkája során, hogy el tudja készíteni a minden részletre kiterjedő arcrekonstrukciót: így vált ismertté a szemöldök vastagsága, az orr és ajkak formája, valamint nagyjából a füleké.
Az elkészült agyagmodellből Daynès egy gipszöntőformát hozott létre, hozzá szilikonból készült „bőrrel”. Az arcbőr tónusát Daynès a mai egyiptomiakra jellemző árnyalat alapján határozta meg. A rekonstrukciót üvegből készített szemek, haj és smink tette teljessé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap