2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Habár évezredekkel ezelőtt elveszett, ma is sokan kutatják a bibliai frigyláda hollétét

2020. november 30. 16:59 Múlt-kor

A rettegett ereklye

Jóllehet a frigyládát emberi kéz alkotta, szerepe megközelíthetetlenné és érinthetetlenné tette. A Krónikák I. könyve elbeszéli, hogy egy Uza nevű kocsihajtó egyenesen életével fizetett, amikor meg merészelte érinteni a frigyládát, amikor az majdnem leesett Kirját-Jearimból való elszállítása alkalmával. Még maga Dávid király is megdöbbent az isteni büntetés szigorúságán.

A frigyláda az apokalipszis víziója során is rettegett hatalmú tárgyként jelenik meg: „Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt.” – olvashatjuk a Jelenések könyvében.

A bizonyság ládája mindezek mellett azonban elsősorban arról vált ismertté, hogy segítette Izrael népét az ígéret földjének meghódításában. Mögötte haladni annyit jelentett, mint az isteni hatalom által támogatva menetelni.

A Jordán partjához érve az izraeliek a ládához fordultak, hogy át tudjanak kelni a folyón. Amint a frigyládát tartó papok beléptek a folyó vizébe, a Jordán kettévált, hogy Izrael népe száraz lábbal kelhessen át. A zsidók Jerikó ostromakor is a ládához fordultak, és segítségével a hetedik napon végül bevették a várost.

A századok során a hívők frigyláda hatalmába vetett hite alig változott. A hagyomány szerint II. Ménélik etióp császár még az 1896-os adouai ütközetnél is az akszúmi láda segítségére támaszkodott, amelyet egy történelmileg mélyen gyökerező legenda az eredeti frigyládának tart. Az etióp hadsereg – a várakozások ellenére – végül megnyerte az olaszok ellen vívott csatát. Ezután nem maradt kétségük afelől, hogy a csodát a ládának köszönhetik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Mózes Isten törvényeivel a kezében megpillantja az aranyborjút imádó zsidókatBenjamin West: Józsué átkel a Jordán folyón a frigyládával (1800)A franciaországi Germigny-des-Prés oratóriumának mozaikja, amely a frigyládát ábrázolja. Ez az egyetlen, 806 körül készült és épségben fennmaradt bizánci mozaik.Dávid király elkíséri a frigyláda szállítását. Részlet Luigi Ademollo A frigyláda csarnoka című egész helyiséges művéből, a firenzei Palazzo PittibenA Paradicsom Kapuja néven ismert bronzpaneles ajtó a firenzei Szent János-keresztelőkápolnában, alkotója Lorenzo Ghiberti (1378-1455).. A jelenetben Józsué kíséri harci szekerén a frigyládát.Dávid a frigyládával egy 1800 körüli festményen
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár