Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére

2024. szeptember 13. 16:05 Múlt-kor

Korábban

Ki a tettes?

A személyes tragédiák mellett a politikumot, és a kíváncsi tömeget is a „ki a tettes?” kérdése foglalkoztatta. A korabeli közhangulat megértéséhez szükséges az 1930-as évek viszonyainak ismerete: a gazdasági világválsággal a kapitalizmusba vetett hit is megrendült, a kommunizmus reményteli alternatívát jelenthetett a dolgozó népnek, így Európa politikai vezetőit a vörös veszedelem kísértette. Ennek fényében nem meglepő, hogy a kommunizmust üldöző Károlyi Gyula és kormánya egy nagyobb terrorhullám egyik első cselekményének tekintette a biatorbágyi merényletet.

A kommunista konspiráció gyanúja tehát nem volt légből kapott – noha igazolható sem. A tudósítások ennek ellenére mégis a kommunizmust és Moszkvát tették felelőssé a terrorcselekményért. A 8 Órai Újság kritikusan jegyezte meg: „Mit használ az előrelátás és óvatosság a hidegvérű banditákkal szemben, akik Moszkva parancsait teljesítik […]?!” A Friss Ujság szeptember 15-i számában szintén ítéletet hirdetett: „A magyar ember természetével és egyenességével ellenkezik még a gondolata is annak, hogy ártatlan emberek pusztulásával tetézze a nehéz idők nyomorúságát és elkeseredését. […] ugyanaz a sötét moszkvai kéz rendezhette ezt a vérfürdőt, amely a berlin – kölni és bukarest – brailai vasútvonalakra is pokolgépet helyezett. Itt a nemzetközi anarchia pokoli merényletéről van szó.”

Emberek kutatnak sebesültek után a romok közt (Kép forrása: Fortepan/Fortepan)

A vidéki orgánumok sem hallgatták el az eseményt: a Dunántúl címet viselő lap a regionális vonatkozások, valamint a bátaszéki asszonyok és gyermekek elvesztése miatt is megemlékezett a szerencsétlenségről. A vádló, kommunistaellenes hang itt is tetten érhető: „Tetemre kell hívni annak a tábornak lelkiismeretét, amely magát kommunistának vallja!” Ezzel szemben akadtak tárgyilagosabb, ítélkezésmentesen író lapok is. A Budapesti Hírlapnál vörös veszélyről olvasni sem lehetett: „Hajnalban a csendőrök és rendőrök két gyanusított embert őrizetbe vettek és megkezdték kihallgatásukat.”

A terrorcselekményre válaszul statáriumot hirdettek, melyet egy héttel később, szeptember 20-án minden államellenes szervezkedéssel gyanúsítható személyre kiterjesztettek. Leipnik Márton és hírhedt „kommunista bandája” is a figyelem kereszttüzébe került, továbbá a helyszínen talált levélrészlet is a kommunista gyanút igazolta: „Munkások, nincsen jogotok, hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben…”

A kapitalizmus, a munkások és a jogfosztottság érzése: mind egyértelművé tette az államvezetés számára, hogy hajtóvadászatot kell indítani a szélsőbaloldaliak ellen. Matuska Szilveszter „felbukkanása” azonban árnyalta a korábban vörösre festett képet.

Matuska Szilveszter, a rejtélyes elkövető

A rejtélyes sorsú elkövető az első világháborúban főhadnagyi rendfokozatban szolgált, majd vállalkozóként (ingatlanspekuláns és kereskedő) dolgozott, a világgazdasági válságban tönkrement, találmányait visszautasították. A megcsömörlött Matuska életútjának ismeretében lehetett egy szerencsétlen „kortünet”, csakúgy, mint politikai aktivista.

Bécsben tartoztatták le október 7-én, és ítélték 6 év börtönre. Mint utóbb kiderült, „álsebekkel” a tragédia helyszínén is jelen volt, ahol zavartan viselkedett, és a vizsgálatok rávilágítottak, hogy neve nem szerepelt az utaslistán. Eleinte az őrült szerepét játszotta, de október 16-án minden tettét – osztrák és német bűncselekményeket is – beismerte, Magyarországon távollétében is halálra ítélték. Miután hazaérkezett, az ítéletet életfogytiglanra változtatták, és a váci fegyházban töltötte börtönéveit egészen 1944-ig, amikor a Vörös Hadsereg bevonulását övező zűrzavarban rejtélyes körülmények között, nyom nélkül eltűnt.

A statárium egészen 1932 októberéig érvényben maradt, a kommunisták üldözése folytatódhatott: ennek az üldözéshullámnak vált áldozatává Fürst Sándor és Sallai Imre is, 1932. július 28-án. Ugyan a mai szakirodalom inkább az őrült, kiábrándult, magányos terrorista képéhez ragaszkodik, a kommunista szálak továbbra sem kizárhatóak. Matuska bűnösségét az is árnyalja, hogy ő maga azt hihette, tehervonatot fog felrobbantani: a menetrend szerint aznap éjszaka egy tehervonatnak kellett volna előbb érkeznie, de – a történelmet is befolyásoló – forgalmi változás következett be.

A „nagytakarítás” utáni látkép (Kép forrása: Fortepan/Fortepan)

Az összeesküvés-elméletek a mai napig virágkorukat élik, noha bizonyíték hiányában egyik politikai oldal sem vonható felelősségre. A híd a csodával határos módon nem dőlt össze, október 3-án már újra jártak a vonatok. Az 1970-es évek végétől a MÁV már nem használta vasúti közlekedésre az építményt, amelyet 1996-ban helyreállítottak, és ma ipari emlékműként tartják nyilván.

előző oldal 2 / 2