Ezek voltak 2015 legolvasottabb cikkei a Múlt-koron
2015. december 31. 10:14
Korábban
Öt ember, akit kitöröltek a történelemből
2014 év végén az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un kivégeztette unokatestvérét és közeli tanácsadóját, Jang Song Thaeket, akit az állami média szó szerint igyekezett teljesen kitörölni a történelemből: kiretusálta a fényképekről, fotóit pedig eltüntette az online adatbázisokból is. Azonban nem ez volt az első eset, hogy egy politikai vezető puszta létezését is megpróbálták eltitkolni. Sztálin titkosrendőrségének feje, a nagy hatalommal bíró Nyikolaj Ivanovics Jezsov hasonlóan járt: 1938 után befolyása csökkent, kizárták a pártból, majd kivégezték. A kegyvesztett Jezsovot a történelemhamisítás eszközéhez gyakran nyúló Sztálin utasítására még a fényképekről is el kellett távolítani. Ugyanígy (bár az okát a mai napig nem tudjuk) tűnt el egy Hitlerrel közös fényképről Goebbels is, vagy néhány ezer kilométerrel keletebbre Trockij is Lenin mellől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20