Naponta 63 négyzetkilométer: a braziliai erdőirtások mérlege
2005. október 5. 11:30
A NASA tanulmánya szerint az elmúlt három évtizedben öt Magyarországnyi területről irtották ki az esőerdőt az Amazonas-medencében. A brazil kormányzat adatai szerint 2004-ben felgyorsult az amazonasi őserdők irtása, és az iram megközelítette az 1995-ös eddigi csúcsot.
Az Amazonas őserdeiben egy nagyjából hét Franciaországnak megfelelő méretű területen él a Föld állat és növényvilágának 30 százaléka. Az esőerdők pusztítását a fakitermelés és a mezőgazdasági célú erdőirtás okozza: legelővé, szántófölddé alakítják az erdőt a mezőgazdasági termelés növelése érdekében.
Nasa: Visible Earth: Mato Grosso Politikai részvétel és közösségi szerveződés Közép-Amazóniában A túlzott fakitermelés mindig veszélyt jelentett Amazonia 1492 A környezettörténet nyitott kérdései Erdészettudomány: a 18. századi gyökerektől a rendszerváltozásig |
1978 óta félszáz ezer km2 esőerdőt, az Amazonasi őserdeinek mintegy ötödét pusztítottak ki. Vagyis az elmúlt három évtizedben egy nagyjából öt Magyaroszágnyi területről irtották ki az esőerdőt az Amazonas-medencében. Egy 2000-es ENSZ-jelentés szerint ez évente 9 millió hektárral kevesebb erdőt jelent.
Ám a NASA műholdas megfigyelésekre alapozott legújabb eredményei szerint a becslések jó ha a felét jelentik annak a területnek, ami a fakivágások és erdőtüzek miatt elpusztul.
Brazil és amerikai tudósok a NASA műholdas MODIS-felvételei alapján vizsgálják az Amazonas-medencében zajló erdőirtást. A képen is látható égetéses írtás kiterjedése jelzi a pusztítás méreteit. |
A legtöbb erdőt Mato Grosso államban vágták ki, ahol az összes irtás mintegy fele történt. A megtisztított területre szójaültetvényeket telepítettek. Az Európába és Kínába irányuló szójaexport tavaly rekord szintű extra bevételt hozott a brazil gazdaságnak. Zöld szervezetek szerint az állam a gazdasági érdekeket továbbra is a környezetiek elé helyezi. A Greenpeace egy közleményében "az erdőirtás királyának" nevezte Mato Grosso kormányzóját, aki egyben a világ egyik legnagyobb szójaültetvényese.
Fűrészmalom az észak-braziliai Altamirában |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap