Törvény születik az uzsorásokról
2004. szeptember 13. 12:06
Az 1880-as évekig a parasztság szinte teljesen kívül esett a modern hitelrendszer érdeklődési körén. Különösen rossz termésű évek után, tavasszal, a fejletlen vidékeken parasztok tömege szorult rá a vetőmag- vagy az élelmiszerkölcsönre, s korcsmárosok, kereskedők, gazdag birtokosok aránytalanul magas kamatra adtak nékik hitelt. Emellett a csapszékekben gyakran halmozódtak nagyra az italadósságok - nem is mindig tisztességes számítás útján. A korcsmáros volt az uzsorás jellegzetes alakja, de találunk köztük elvétve még lelkészeket is. A kamatokat az állam 1868 óta nem korlátozta, de már 1877-ben bevezették a 8 %-os kamatmaximumot. Ezt egy hitelintézet nehezebben, de a magánuzsora könnyen kijátszotta. Az agrárkörök nyomására született 1883-ban "az uzsoráról és káros hitelügyletekről" egy törvény, mely fél évtől egy évig terjedő fogházzal és pénzbüntetéssel sújtja az uzsorát, az pedig, aki hamis szerződésekkel leplezve űzi, akár két évet és 4000 Ft büntetést kaphatott. Korcsmában csak legfeljebb 8 Ft-ig (egyheti jó munkabér erejéig) lehetett hitelezni. Ezt a szabályt évente ki kellett dobolni, a korcsmákban "magyarul, s az illető község jegyzőkönyvi nyelvén" ki kellett írni. Az óvatosabb korcsmáros persze inkább az írta ki: "Hitelt nem adok, mert haragot nem akarok."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.