Giordano Bruno

(1548-1600)

Giordano Bruno 1548-ban született Nolában, Nápoly közelében. Bölcsészetet, logikát és filozófiát tanult, majd belépett a dominikánus rendbe. Kiváló képességekről tett tanúságot, de hajlama a szabad gondolkodásra és beszédre, vonzalma a tiltott könyvek és eszmék iránt hamar az eretnekség gyanújába keverte. 1576-ban a rendet otthagyva menekülnie kellett, a következő évtizedben bebolyongta Európát.

Genfben nyomdászként dolgozott, de a kálvinisták is kiközösítették, akárcsak később a németországi evangélikusok. Tanított a toulouse-i, wittenbergi és párizsi egyetemen, Londonban Kopernikusz elméletét hirdette a Föld mozgásáról, s mnemotechnikai rendszert dolgozott ki, miközben fáradhatatlanul írta verseit, értekezéseit és filozófiai tanulmányait. 1591-ben Velencébe hívták meg, de mivel házigazdája nem kapta meg tőle a remélt "titkos tudást", feljelentette az inkvizíciónál.

Brunót Rómába vitték, ahol hét évig raboskodott az Angyalvárban, a hosszú fogság okai máig nem ismertek. Pere csak 1599 tavaszán kezdődött, s néhány hónap alatt lezajlott. Az ellene felhozott vádak között szerepeltek teológiai jellegűek, így istenkáromlás, eretnekség, mágia, jóslás gyakorlása, s filozófiai tételeit is tévesnek minősítették. Bruno ugyanis elvetette a "kettős igazság" elvét, és a tudomány kizárólagosságát hirdette. Panteista volt, azaz nem ismerte el a természet felett álló istent, azt magával a természettel azonosította.

Azt is állította, hogy a végtelen világegyetem középpontja nem a Föld, a számtalan miénkhez hasonló világ között akadnak más lakott égitestek, s hitt a lélekvándorlásban is. Bruno hiába védekezett azzal, hogy nézetei inkább filozófiai, semmint teológiai jellegűek, s hogy azok összeegyeztethetők Istennel és a teremtés keresztény felfogásával. Tanainak teljes visszavonására nem volt hajlandó, ezért végül VIII. Kelemen pápa jóváhagyásával nem filozófiai, hanem teológiai tévedései miatt (Krisztust nem Istennek, csak ügyes mágusnak tartotta, felfogása szerint a Szentlélek a világ lelke stb.) találták bűnösnek és adták át a világi igazságszolgáltatásnak. "Ti talán jobban féltek kimondani rám az ítéletet, mint én meghallgatni azt" - vágta bírái szemébe.

A máglyát a római Campo de Fiorin rakták meg, Bruno nyelvét a kivégzés előtt kivágták, hogy ne szólhasson a tömeghez. Az elé tartott kereszttől elfordult, a lángok kialvása után hamvait a Tiberis folyóba szórták. Írásai indexre kerültek és 1965-ig ott is maradtak, s mivel ma is érvényes teológiai dogmákat tagadott, nem rehabilitálták. A kivégzés 400. évfordulóján a katolikus egyház "mély sajnálatának" adott hangot a "szomorú epizód" miatt, fenntartva, hogy Bruno bíráit az igazság szolgálatának és a közjó előmozdításának szándéka vezérelte, s mindent megtettek a filozófus életének megmentése érdekében.

Giordano Bruno a szólás és a gondolat szabadságának vértanújaként maradt meg az utókor emlékezetében, 1899 óta szobor áll kivégzésének helyén.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Németország

• A hatalmas veszteségek sem állították meg a szovjet hadsereget Sztálingrádnál 
• Egyetlen hajót sem süllyesztett el a rettegett német monstrum, a Tirpitz
• Pattanó bombákkal semmisítették meg a britek a Ruhr-vidék gátjait
• Megrendítő beszédet mondott a berlini fal árnyékában J. F. Kennedy
• Véletlenül jutott kulcsfontosságú szerephez a berlini fal ledöntésében Günter Schabowski
• Családját is feláldozta a propaganda mestere, Joseph Goebbels 
• Még az akasztófa árnyékában is tagadta bűnösségét Hermann Göring
• Búcsúcédulák bevételeiből finanszírozták, de így sem haladt a kölni dóm építése 
• Bár tudomására jutott, nem tett jelentést a Hitler ellen készülő merényletről Erwin Rommel