Elhunyt Antall József miniszterelnök
2004. szeptember 13. 12:06
Sikeresnek tűnő németországi gyógykezelése és egy biztató szakasz után a több év óta beteg kormányfő, Antall József állapota válságosra fordult. Halála után egy héttel ünnepélyes részvét mellett temették. Jellemző, hogy nekrológjaikban az ellenzéki pártok lapjai is tisztelettel beszéltek róla.
Antall József politikus családból származott: édesapja az 1945 előtti Kisgazdapárt politikusa volt, s mint köztisztviselő, lengyel menekülteknek és bujkáló zsidóknak segített a háború alatt; Izraelben fa őrzi emlékét az Igazak Kertjében. Az 1932-ben születetett fiatal tanár az 1956-os forradalomban kívánta folytatni a politikusi pályát, de erre nem volt módja; áthelyezték, majd két évvel később eltanácsolták a tanári pályától, így könyvtáros, muzeológus és kutató történész lett a história legkevésbé ideologikus területén, az orvos történetben. Az 1988-as évben már a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum hivatalosan is nagyra becsült igazgatója. Az 1987-ben megalakult Magyar Demokrata Fórum felismeri benne a nagy képességű politikust, és elnökké választja. Az 1990-es választások után miniszterelnök lesz. Kormányzása alatt zajlik le a szovjet csapatok kivonása, vagyis az ország szuverenitásának visszaszerzése. Politikai nézeteit gyakran kénytelen kompromisszumos megoldásokkal egyeztetni; Kossuth Lajoshoz hasonlóan vallotta a gyakorlatban az egzigenciák, az elérhető lehetőségek tudománya a politika. A történetírás bizonyára fog Antall-korszakról beszélni, mérlegre téve a megtett és elmulasztott lépéseket.
Az ellenzéki sajtó véleményét tükrözi a szocialista napilap, a "Népszabadság" szerkesztőségi cikke,
amelyet nem szokásos nekrológként, hanem inkább elvi állásfoglalásként tettek közzé 1993. XII. 13-án:
"... Történészi szemlélete, tanári habitusa meghatározta politikusi személyiségét. A miniszterelnök megvalósítani
kívánta ideáljait, a múlt századi nemzeti liberalizmus politikai eszméit. Ez az az eszmerendszer, amelyet bízvást
lehet nemes konzervativizmusnak nevezni. S ez a felkészültség alkalmassá tette őt arra, hogy a harmadikutas
mozgalomból jobbközép pártot szervezzen, amelyet elfogadott a nyugat-európai politika. Ez tette képessé a
fontos politikai paktumra, és ez volt az oka, hogy ennek megkötésével befejezettnek nyilvánította a folyamatos
kompromisszumkötés folyamatát.
Antall József kiszámítható politikus volt, róla bizonyosan lehetett tudni következetesen tartja magát a törvényekhez.
...Ez a politikai credo óhatatlanul összetűzéseket okozott. Konfliktusba került saját pártjának szélsőségeseivel,
valamint parlamenti ellenzékével. Jobboldali bírálóival, mert kompromisszumokat kötött, ellenzékével pedig olykor
azért is, mert szilárdan vallotta: teljes mértékben, minden törvényes eszközzel kell élnie mindazokkal a jogokkal,
amelyekre őt az alkotmány felhatalmazta... S amit az utókor majd netán felró a miniszterelnöknek, azért igen sokban
munkatársainak tehető szemrehányás. Ő őszintén hitte: a koalíció nemcsak hogy a legjobb hagyományok letéteményese,
de ezeknek az erényeknek a legkiválóbb képviselői is mellette állnak.
...Magyarország a térségben példátlanul stabil kormányzatot mondhatott magáénak. 1990 tavasza óta volt kormányon, ez
idő alatt más országokban három-négy kabinet is kicserélődött, egyes országok szétestek, mások polgárháborúba
keveredtek. Ezt a stabilitást, a tanuló parlament és a tanuló kormány állandóságát a külföld magasabbra értékelte,
mint a hazai közvélemény. ...Nem rajta múlott, hogy ...a Nyugat nem jutalmazta meg a várt gazdasági segítséggel,
elismeréssel."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer tegnap
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky tegnap
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei tegnap
- Mi volt Nofertiti varázsának titka? tegnap
- Kire mondták először: First Lady? tegnap
- Mitológiai lények, melyektől rettegtek a múltban tegnap
- A felejthetetlen szerelem jelképe lett a „paloták koronája” tegnap
- A kvantumbiológia mellett a női nemért is rajongott Erwin Schrödinger 2025.01.04.