Ki ölte meg Európa nagy meseíróját?
2003. november 24. 09:44
Geoffrey Chaucer a Canterbury mesék 14. századi írója egy politikai gyilkosság áldozata lett volna?
Korábban
A brit történelem egyik legsötétebb titka, miként és mikor halt meg a trónról 1399-ben letaszított és börtönbe zárt, a Shakespeare által is megörökített II. Richárd király
Misztikus gyilkosság egy misztikus könyv szerint
Itáliában már hódító útjára indult a Dekameron, mikor a reneszánsz elejének Angliájában is megszületett egy hasonló jelentőségű és kedvelt mű: a Canterbury mesék. Az eredetileg 60 meséből álló kötetből csak huszonnégy készült el, írójukat ötvenhat éves korában bekövetkezett halála megakadályozta, hogy befejezhesse művét. Halálának körülményei tisztázatlanok, de egy nemrég megjelent könyv szerint politikai gyilkosság áldozata lett.
A titkolózáson felháborodott Discovery News szerkesztősége más angol és amerikai kutatókra támaszkodva megkezdte saját verziójának kidolgozását Chaucer haláláról. Jones és kollégái átvizsgálták az 1400-as évre vonatkozó feljegyzéseket, krónikabejegyzéseket, illetve vonatkozó és kapcsolódó szövegeket, de nem találtak utalást Chaucer halálára. Az író korának neves személyisége volt, és II. Richárd tanácsadóinak egyike, ezért talán Richard 1400-ban bekövetkezett halálához kapcsolható Chaucer eltűnése és halála is. Shakespeare szerint a király gyilkosság áldozata lett, mások szerint öngyilkosságot követett el. Chaucer szintén ebben az évben tűnt el.
Az esetleges gyilkosság motívuma kettős lehetett. Egyrészt Chaucer munkásságában - többek között a Canterbury mesékben is - negatív képet fest mind az egyházról, mind a koronáról. Ezért Thomas Arundel, aki akkor Canterbury érseki székében ült, már 1397-ben eretnekséggel vádolta, és kérvényezte a koronától, hogy hivatalosan is perbe foghassa - aminek valószínűleg máglya lett volna a vége. Másrészt, mint II. Richárd, a volt király egykori fontos támogatója és párthíve, állandó veszélyt jelentett a trónját éppen megszerzett IV.Henrik számára. Egyszerűbb lehetett eltávolítani, mintsem állandó felügyelet alatt tartani.
Biztosat az író haláláról nem tudunk. Csak annyi információnk van, hogy a Westminster apátságban kapott menedéket, de 1400-ban eltűnt. Arról, hogy mi lett Anglia első nagy költőjének sorsa, csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Öröksége azonban tovább él: a Canterbury mesék és más műveinek népszerűsége megjelenésük óta töretlen. Nem csoda, hiszen ez volt az első nyomtatásban megjelent angol könyv. A Christie's londoni aukcióján 1998-ban 4,6 millió fontért talált gazdára a Canterbury mesék első kiadásának egyik példánya. Ez a nyomtatott könyvért valaha kifizetett legmagasabb ár. A William Caxton 15. század végi nyomdájából való könyvnek összesen tizenkét példánya létezik.
Geoffrey Chaucer Canterbury meséi online is olvashatók. A digitalizációra a szerző halálának 603. évfordulója alkalmából került sor. A tokiói Keio Egyetem kutatói 1300 nagyfelbontású képen rögzítették az eredeti művet. Kristian Jensen, a British Library nyugat-európai nyomtatott gyűjteményének vezetője a BBC-nek elmondta, a könyvtár a Biblia Gutenberg-féle első és fametszetekkel díszített második kiadását korábban sikeresen digitalizálta. A projekt sikerének jelzőszáma az első hat hónapban regisztrált egymillió oldalletöltés. A szöveg már elérhető online és CD-ROM változatban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap