Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
2024. augusztus 7. 14:20 Múlt-kor
Történetírók, történészek, de gondolkodók és publicisták is évszázadok óta találgatják a Római Birodalom bukásának az okait. Már a középkori keresztény szerzők fantáziáját is megragadta a több száz évig fennálló, majd elhulló birodalom hanyatlása, amelyre számtalan magyarázat született az azóta eltelt évszázadok folyamán. Hibáztatták már Róma erkölcsi hanyatlását, de szóba kerültek a keresztények is, mint a baj okozói. Germánok és hunok, jellemesebb és jellemtelenebb császárok, vagy éppen hadvezérek is meg voltak nevezve, mint a bukás előidézői, de a marxista történetírás is intő példaként használta a rabszolgatartó társadalmak bukására.
A Froum Romanum Rómában, 19.század
Korábban
A zeniten
A Római Birodalom Traianus császár (i. sz. 98-117) alatt érte el legnagyobb kiterjedését, és ekkor volt a legerősebb. A körülbelül 5,9 millió km2 kiterjedésű birodalomban megközelítőleg 60 millió fő élt. A több száz várost jól kiépített utak kötötték össze, a határokat pedig félmillió katona őrizte. A limes, ahogy nevezték, a Rajna és a Duna vonalánál védte a birodalom európai határait.
A római császárok által emelt épületek romjai hozzátartoznak Európa látképéhez, és számos mai nagyváros előzményeként egy, a rómaiak által épített város szolgált.
A polgárháborús időszakot követő, századokon keresztül tartó prosperitást a Pax Romana (római béke) elnevezéssel is illették. Az I-II. század trónért folyó harcai, udvari intrikái hatásukban ritkán gyűrűztek Itálián túlra.
A birodalom által biztosított nyugodt időszak áldásos hatását nemcsak a centrumban lévő provinciák és városok, hanem a perifériák, és az azon túl lakó népek is megérezték. A Rajnán és a Dunán túl ekkoriban elsősorban a germán nyelveket beszélő népek éltek, amelyek csak ideig-óráig voltak képesek ellenállni az I. században a hódító birodalomnak.
A Római Birodalom és főbb provinciái annak legnagyobb területi kiterjedése idején, Kr. u. 117-ben
A teutoburgi erdőben i. sz. 9-ben aratott győzelem ugyan megakadályozta azt, hogy a rómaiak provinciává szervezzék Germaniát, de jellemző, hogy a győztes hadvezért, Arminiust, néhány évvel később a saját társai ölték meg.
A rómaiak által támasztott kereslet, amely kiterjedt a fémekre, rabszolgákra, borostyánra, más nyersanyagokra, valamint a birodalomban használt földművelő technológiák elterjedése ezeknek a germán népeknek is előrelépést jelentett.
A megugró élelemtermelés és a gazdagodás azzal járt, hogy a birodalmon túli területen élő népesség száma megnövekedett. Ez a két tényező már lehetővé tette az ambiciózusabb germán fejedelmeknek azt, hogy beavatkozzanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.